2010. december 28., kedd

csokiszóda

úgy sikerült valamit kiadni olyat amitől meg könnyebül az ember.
punk karácsony...
hát nem volt annyira egy hűűű...
sőt de az utána feltámadó emberi érzések talán sokkal fontosabbak és ha fiatal vagy ugye ezt is meg kell élni az ilyen bulikat és jól lenni és segíteni és támogatni és olyat is látni amilyet nem akartál.


zűrös év volt ez... sok új tapasztalat a zsebben meg érzésnek nevezhetőkkel gazdagabb.
ismerkedtem önmagammal többek között...

most új elhatározások energia, tett vágy buzog!!!
és még több örömmel gazdagít majd minket 2011 mint kistestvére 2010 reméljük.
iszonyatosan gyorsan el telt.

: )

már egy percet sem vesztegethetek.
amit emberekre kell fordítanom elsősorban azokra akiket szeretek.
és remélem a Nórival való kapcsolatom ismét pozitív irányba keveredik persze nekünk is tenni kell ezért neki is meg nekem is.

arra gondoltam most kihasználom a havat...

ja és karácsony? igen eltelt úgy ahogy de többnyire azért kellemesen.

előre is mindenkinek jól eltelős pompás szilvesztert sok fénnyel ott bent.

2010. december 20., hétfő

halványan

fáradt.
nem tudja már igazán mit is akar...
olyan felzabáltnak tűnik minden és semmihez semmi kedve.
unalmas, halvány kihalt.

tegnap feltöltötte magát...(vagyis azt hitte) szaunázott, úszott hóban futott. Jó volt.
aztán most meg semmire sem képes alszik, bágyadt!
és zaklatott pedig nincs SEMMI nem történik SEMMI.
olyan nagy a nyugalom és a semmi hogy ebbe bele kell örülni és depressziózni pedig amúgy NEM!!!

lenne mit tenni. sütni!!!
de nem marad a limonádé iszogatás és az alvás. Remek vagy Emília.

Talán holnap már képes leszek tenni valamit!
mert nem állhatok le!
csak működni és nem élni!
fúj. nem!
nem játszok ilyet.

holnap szemészet.


jól vagyok.

2010. december 11., szombat

halkan romlik

jogos már a jelző ha rám ragasztani készülnél tudod azt a bizonyos k betűst.
bélyegfoltos nyakamon kihalt szememen keresztül üvöltök beléd hogy ELÉG!!!

soha nem javulok már meg hát?
miért nem uralkodunk a vágyainkon?
miért ők uralnak?
kiszolgáltatva.


de esik kint a hó és itthon vagyok és befagyott a "TÓ" szánkózni kéne.
valami egész mást álmodtam...
megtörtént.
pedig...

jaj ha ezt ő...
pedig neki ártani nem akartam.

az idő kerekek most már megtekerhetetlennek lettek vissza fele...


ELŐRE KELL MENNI és szép csöndben lezárni a 2010-es belső szenny foltot.


megjavulok.
a szándék ott mozog.
csak még egy kis időt adjatok.

2010. december 5., vasárnap

westbalkán.

háhá.

ha én tudom akkor az elég is nem?

goa. ? ...

különböző szórakozási módszereket kipróbálva veszítem el magam.
és romlok meg a velejéig.
k.
m.
ó.

de persze megbánásaimnak pacáit fehér lepedőmmel terítem le és vagy átüt néha és megüt vagy marad a belső mocsok.


imi. most itt nem a bátyám imi.
hanem a kék iMRE akitől szenvedélyes éjszakÁM általa : reggelre alsó ajkam vastagabbnak tűnt tán.

szilánkok a testemben
ebben ebben az életben halálra
röhögöm egyszer még magam
pluto.


szomorú de ez most egy reális én koszorú kép.


egyébként szerintem rövid 17 évem egyik legszenzációsabb bulihegyén vagyok túl.
köszönet a WestBalkánnak.
és a drum and bass,goa,dubstep. csillagos hármas.

flesh atom mag bomlasztó jóóó.

abban bízz aki lettem más már úgysem érkezik helyettem ide ma hogy szóljon:
az hogy a dolgod a világgal elmúlt azt még nem jelenti hogy véged
a vége csak akkor jön csakis annak jut akinek én is járok
csak amikor én is mennék akkor és ahhoz akin át is léphetek egybõl
odabök az ujjad mindig
vétó!hékás ébredj!az összes életed közül ez a mostani marad a végszó
a végszó magasan maga a lényeg a lényeg a lényeg:
mától esélye nincsen a hangnak eszébe nem jut a fénynek
szinkronizálni a szádat szintetizálni a képed

hiperkarma.

2010. december 2., csütörtök

decEmberben emberibb

szép.
szép.

van ideje írni mert iskola padja helyett otthont kopogtat.
Mézburokban méhül újra.
de ez kell neki hogy ne legyen darázs hogy ő méhecske maradjon.
Ezért néha haza kell jönnie elfelejtenie a budai levegőt a zárt kollégiumi dobozt ami néha ki tud nyílni és énekel mint a kis balerina amit kinyitsz a dobozból néha még pörög is egyet kettőt ha nem akad be szalag.
De ha szakadt minden szalag és a gyógyszer a megoldás az már romlott... poshadt.
És ha én felismerem hogy rohadó mag lettem egészséges barackban akkor megyek...
a gyógyulás városába ami nekem Szabadszállás és hihetetlenül felemelő érzés volt meglátni kedd este a fényeit. (örömömben még el is sírtam magam)
És a budapest- kelebia vasútvonal hálózatának legjobb arc kalauzát sikerült kifognom mert ingyen mehettem haza. : ) (talán tényleg ennyire megérdemeltem már? )

Haza jött édes imre báttyám. :)

aki szerint felesleges dolog blogot írnom mert ugyis csak én olvasom el a saját bejegyzéseim.
nyugalom... (biztos téved. : ) )

TÉL.
december 1. a lehető legszebben telt.
ahogy a gyermek korom téli reggelein szoktam : felkeltem rögtön ablak... és lám tényleg le esett december elsején szabadszállásra is az első hóóóóó.
öröm burokban telt a nap.
voltam Petőfiben ( általános iskolám)
szuperjóó hely lett!!!
az zavart kissé hogy a 2. osztályos kislány le tanárnőzött :
Tanárnő már be csengettek?

- úúúú én nem vagyok TANÁRNő!!! de amúgy igen. :)

szegény lehet kissé megrémült a hangsúly miatt...

Voltam a papír írószerben is ami egyértelműen az alsó tagozatos korszakot idézte fel...
amikor 5 forintért reggelente cukrot vettél Laci bácsitól. :)
mert azzal hódítani lehetett.
a kivis igazi ritkaság volt.
azzal tuti sikered lehetett a kiszemelt fiúnál.
nekem mégis a narancsos volt a kedvencem.

És Lajtorja. :)
benéztem, megnéztem.
öröm gránátok robbantak fel bennem.
Hugit látni milyen ügyes. Istenem annyira jó hogy ő van nekem.


És végre a Imcsóó tesóóra is volt időm együtt vásároltunk neki, nekem és beszéltünk is. És annyira jó volt.

Édesapa is és...

Haza jött Hugcsiiiiiíí(L)


Nem is tudom miért írok most le ilyen sok dolgot.
Talán mert ez olyan emberi most.
az összes érzés ami dobog bennem.

Már csak egy fő érzés hiányzik a sz.
de hát ha ember nincs akit az én szeretetem megtalálna...
ha mindenki kikerül s csak belém kerülni vágy akkor megette a fene!

annyi minden kéne még...
sose elég ami van.


az én szívemhez jegy kell?
nem feltétlenül.
van akinek bérlete van...
éves.
két éves.
6 éves.
van akinek csak éjszakai vonaljegy jut.
és akad aki csak szakasz jegyet vállt.

de a bérlet árusítás kérem... SZÜNETEL a SZERELMEM NEM ÜZEMEL BENNEM.
a Metróm elromlott.


:)

de van itt más is ám...
kincseim.
ha felfedezné valaki csak 5 percet kommunikáljunk naponta.


"látod nyina múlik már"


"szorgos kis démon menhely... mi vár még rád?"




Jók legyetek nem létező érzelgők!

2010. november 29., hétfő

kedves 271.

nehéz időszakon vagyok túl...
vagy csak most jön a vasgolyó?
jöjjön.
nem bánom.
tiporjon még ötször a sárba.
gázoljon el hatszor a villamos
alázzon csak meg még kétszer a százhármas.

Mert erős vagyok.
Két színes lábbal a földön állok.
szilárdan és mégis folyton elfolyósan.


higany szindróma.


van e?


de eszméletlen nagy hála és imádat azoknak az embereknek akiktől pozitív vissza jelzések érkeznek , lélekbalzsamozás és szívdesszert nélkül én már rég egy örvényben pörögnék a Duna finom hideg habjai közt.

szabadszállásra meg minden kis csodájával együtt szükségem van!!!



önámító kollégiumtól és cukormázas Bp-től már csurig csurran pohárkám.

borbor bo? rrrrr
grr.

Nah a helyes útra vissza térve folytatjuk utunkat.


( szuper péntek volt... a váci utca latyakja(L) néven elkönyvelve megtartom fantasztikus élményként.)

(néha azért jól esne ha az igazad a szemembe vágnád nem csak a Blogodra hánynád.)

PONTPONTPONT

2010. november 25., csütörtök

mázpüréé

van egy ember aki aki...
más rá nézni most mint korábban.
boldog leszek tőle ha szeme találkozik a szememmel a szemem sarkából lesném ki fél napját.

de ott az a másik.
aki egy szellem és teher és iszonyatosan eldőlne nélkülem vagy én nélküle?

fáradt vagyok küszködök itt a félelemmel fél elemmel.

régimódi történet...? nem?

Emília akkor ír ha baj van.

ha minden szárnyal ritkán...
de most sEmmi sem jó.
csak a körültte lévő jóság.könnyes buborékkokal a szemében mászkál az iskolában sírást tompítva...
és és... holott...
áh...

pókháló leng már az ablakon.

megjöttem.

szólit az élet.


és érdekel mint ember...
meg akarlak ismerni.
de félek már bármit is tenni.
szeretnél ha szeretnélek?
szeretném ha oda jönnél.

de hát nem is ismersz...
csak mint...

és ha olvasol is?
áh azt csak egyszer talán.




légy jó.

2010. november 22., hétfő

tojás sárgája.

Firkálásra érett kézzel.
mert mostanában oly empirista módon próbált lenni.
empirista van e ilyen?
vagy kimerül az empirizmusban az egész...
koli ágyon hasalva félig koncentrálva 1 és fél órás alvással a háta mögött kell most írnia.
de ha kell akkor kell.
persze blogírói bűntudat van. hanyagoltam igen. és talán mostanában fogom is...
mert még önmagam is hanyagoltam.
rengeteg dolog, hely,érzés megtalált az utóbbi időben.
talán kicsit sok is.
nem szeretnék felsorolás szerű dolgot ide kenni.

mostanában alkotókör. (ma is. ) teaházi hangulat szeretem.

HIÁNYZIK drága egyetlen kicsi hugom Zsuzsanna. és bepótolni akarom az elvesztett perceket vele. remélem nem haragszik és be enged még a kuckójába.
szeretlek hugi.

törökbálint.
százhalombatta.
(később bővebben. történt elemet tanulni kell... :) történelem.

2010. október 24., vasárnap

félig elfér féreg (én.)


NEMMMMM!!!!!!!


hát menekülnék múltba mert tetszik ami volt mert JÓ volt.
de elég ha tetszik?
jövőtől szenvedő... nem túl előrelátó.
hajnali vonattal kockázat vállalós.


eleven hold de tényleg eléggé elevenen jó. tetszik. köszi Nó.

tanárnő még nem tudom mit kezdek azzal amit kaptam de köszönöm. :)
lassan rájövök. : )



Egyszer majd annyit iszom amennyit öregszem,
de most még annyit öregszem, amennyit iszom!
A szívem jobban mutat benned, mint bárkiben.
A legszebb ünneplőm te légy a végső napon!
Milyen furcsa az igazság, itt a felhők alatt!
Ha beszélsz róla, vagy hallgatsz, mindegy,
ugyanúgy bántanak.
De csinálják csak, a fény mindig sötétből fogan!
Nem az én időmből megy el,
mert nekem soha sem volt olyan! soha sem volt olyan!

2010. október 21., csütörtök

cserepes

észre se veszem nem is vehetem...
de itt vannak.
vagy itt van.
és már lehet, lehetne egy biztos... nem nem PONT mert ennél több ez amire én gondolok.

hiányzik a napló írás. nem nem a blog...
mert az olyan nem is mindig csak rólam és magamnak szól dolog...
de egy vacak füzet tele liás rajzokkal és matricákkal... csúnya írással.
már tíz ilyen kis vacak füzetecském van.
legyen e még?
ha a saját öntisztító folyamatomként szolgál akkor miért is ne lehetne nekem ilyenem? : )



holnap mozgás. meg nemzeti színház három nővér.


kávézni kéne aztán életben maradni és alap programra sietni.

2010. október 10., vasárnap

szolnok után nem bután.

''megváltoztál Németh Emília...''

kapom.
sódert gyémántot szart egyszerre 1oo csatornán keresztül áramlik felém minden.
3 család 1 életben 1 embernek
sok ember
még több csalódás
felszínes vágyak.
17 évesen várva... (árva.)
hiány a lakás.
az otthoni varázs a lelki megnyugvás...
haza jutni nem most fog.
Nóri téren üresség és várom hogy újra már... mert már nagy A HIÁNY.

FÉRFI.férfi. férfi.
és Az a férfi... : )



Szolnoknak meg csillag. ha már láttam :hullócsillag.
Glob. : )
sok jóság és szint játszás, színjátszás.



szolnok után budapest budapest után dunavarsány mert én szállok tovább.

2010. október 3., vasárnap

erdély csodája bennem.

a csoda véget ért.
de bennem tovább él.


mert ilyen élmény ilyen szépség nem lesz. (jó darabig.)

még feldolgozok.
még élményeket idézek.

belül tisztulok.

csodálatos volt.
csodálatosan próbálva megélve.


a lelkileg olyan emberek.
magyar emberek.

még szavakba önteni nem megy...
friss még a massza ami kavarog.


de ez is olyan alap pillérjeimben változtat meg dolog volt.

hálás,lelkes, csupa vagy csupasz lélek, és még szeretet telibben teljes...

2010. szeptember 25., szombat

most kezd vagy befejez...?!

megbotlanak néha szívünk érzései.

nekem nem botlik mert nincs is miben botorkálnia.
és ezáltal mégis mindben botorkál.
sötét van és sehol a fény.
a szívem fénye feltöltve csak lámpagyújtogató NINCS.


Erdély. : )
holnap.
csodaszép.
osonó.
el se hiszem.
egy nagy csoda lesz a jövő hetem.



feltöltöm magam hogy utána újra jusson mindenkinek egy fél szelet mosoly amivel jól lakik mert soha nem az egész kell csak a rész.



sok részemből ideje lesz adogatni mert túl sok lett... ;)


238: csajszik kitartás!!!



'"És elintézünk mindent, a villanykörte Holdat
És felém szól egy hang: Érj hozzám!'"

2010. szeptember 20., hétfő

mélynap




Mélységek.
fényességek.
letértem...
most újra megkeresem.

"elmebeteg"


beteg elme?
vagy el me be te g?

2010. szeptember 19., vasárnap

Y félék.

30y (kodik.)

Most úgy mondom el, ahogy nem mondanád nekem
És én se semmit csak hallgatok róla
Tök egyformák vagyunk, hat milliárdan
Sorozatgyártott az ember libidója.

A tiéd is kattog, az egyém is ugrál
A vágyak bevarrva kemény vánkosokba
És már a vád sincs, hogy hazudtam, hazudtál
Sorozatgyártott az ember libidója.





Átlátszik a szívünk, mer atlétánk nincsen
a szél a szoknyákat fölfújja a gerincen
viszonylag nagy bajom van a szerelemmel
hogy rövidebb a fonál, mint amíg tart az ember...




Mondókák, mondókák ezt hívom világnak
Ami meg nincs benne, egyáltalán nincsen
Hogy nincsen szüksége rám már a világnak
És hogy a világra most már nekem sincsen

2010. szeptember 18., szombat

külsőségek mert a belsőségek elfogytak.

mint a cím...
is mutogatja...
és a kinézet...
hát új külső.
tartalommal megtölteni valamit már édes kevés.

tegnap meg nagyon eltört.
megtört.
széttört.
kettétört.

most darabokban rakosgatom majd össze magam.
a maszk már kevés ide.
hiába a sok áll arcom.
kevés
keserűen kevés már minden.




'"Tavaszi fáradtság, nyári punnyadás
Őszi levertség, téli álom
Abrakadabra, csiribú-csiribá
Hókuszpókusz, ákombákom

Kerestem mindent, nézem a semmit
Találtam mindent, látom a semmit
Eldobtam mindent, érzem a semmit
Beláttam mindent, őrzöm a semmit
Őrzöm a semmit...
Őrzöm a semmit... "'

/Quimby : csillagbölcsi /

2010. szeptember 16., csütörtök

boncolt bugyrokkal.

valami már nagyon feszül.
majd kiszakad.
csak nő.
és nőttön nő.
nő?
hogy én a nő?
vagy én mint NŐ?
ez nem az a nő.
a másik.
sok.
mindig másik.
én meg csak megtelek és sok vagyok és mindenkinek sok.
és önmagamnak mégis kevés.
azt mondják sok.
Emmi túl energikus
túl boldog
túl pozitív
túl jó?

nem ismerem a középszerűséget?
az arany közép utat?

lehet... Lehetne.

mert a végletekben vagyok.
hol az egyik véglet de nagyon és akkor az jó.
hol a másik
a másik meg borzasztó.

Megint csak szétszedem itt magam.
és boncolgatom szívem lelkem bugyrait össze-vissza.
szanaszét
szét és vissza.
és ODA.


de hol az oda?
kinek adjam hát oda?
ódát írni.
arról hol az oda.

mindenki.
senki.
semmi.
vagy csak egy emmi?

semmiség.
minden.
könnyű lesz.

bízok és hiszek.
talán ez élteti még a fényem?

mert van.
fény.



és Imi.
és jön.
és egy vér.
közös
gyerekkor...
akármi
bármi
de itt lesz.
velem.
(koliban.)
ő.

;)


még a holnapot eltáncolom kitáncolom. Éjszaka haza esek és minden újra rendbe jön arra a pár napra...



2010. szeptember 12., vasárnap

mosnám

kimosnám még ma is a lelkem azzal a szív öblítő mosóporral.
jaj de mosnám még egyszer ki mosnám.
kiteregetnék mindent.
csak egyszer...
ha lenne ideje megszáradni.
ó ha ideje lenne rááá.
csak egyszer.
csipeszt is szereznék most az egyszer.
csak szállna már az én ruhám a szélben...
szépen.
szépen.
mindig frissen.
egyszer nagyon szépen.
kimosnám a lelkem.
szép fehérre.
mosnám
mosnám.
én már a lelkem szépre egyszer
nagyon szépre.


mosnám ki.
ki
ki
be ki
mosnám.
összemosnám.
lelkemmel a szívem egyszer
mosnám.
ki?
ki.
kimosnám.


( vasárnapi szösszenet a mosásról.)

2010. szeptember 11., szombat

sEmmi senkinek valamiről.

valahogy vagyok.
ami megfogalmazhatatlan valahogy.
mert minden pillanatban máshogy
VAGYOK.
ha leírtam volna mit gondoltam 1 órával ezelőtt az már egy éve nem lett volna ugyan az...
vagyis 1 év eltelt azóta érzésnek éreztem volna.
a reggeli érzést.
hogy végre OTTHON
ágyamban.
falammal.
emlékeimmel a falakon.
érmekkel.
magyar zászlóval.
színház jegyekkel.
plüssállatokkal.
matricákkal.


egyszóval MARADVÁNYOKKAL körül véve keltem érzést cipelve lelkem elé.
híradót néztem.
szeptEMBER 11. van.
mondták...
emlékeznek (sokan) mondták...
ekkora jutott agyig el nekem is kéne valamire ma...
mi is volt egy éve ilyenkor ami fontos volt?
ja igen.
tudom.!!!
még mindig tudom...
túl jól.
valami kapcsolatot kezdtem.
valami?mi? mit milyet? kivel? mikor? hol? miért?

elkezdődött.
és egy év volt.?! azóta.

csak az idő miatt?!
annyira gyorsan robog mint egy gyors vonat amit a ferencvárosi vasúti hídról bámultam tegnap este a zuhogó esőben.


eltelik eltelt.


ezt lényegtelen volt levésni ide.
és lehet mégse volt az.
mert idő.
volt.
múlt volt.

csillagot akarok.
hullani.
elhullani.
verset írni.
sokat.
mostanában.
naplót vezetni.


cselekszem.


de: nyugalom van... mégis ziláltság.
otthon.meleg.cserépkályha.szeretet. CSALÁD.


kávézok és boncolom a szívem. (széétt.)


2 hete nem itthon.
el se tudom le se tudom.
mit érzek.
ÍRNI IDE.

két hét alatt sok új emberrel találkoztam.
közülük párat szívbe zártam, megjegyeztem.
páran meg talán engem zártak be.
hogy hova?
nem tudom az emberek hova kategorizálnak engem...?!
na HOVA?

bohóc?

kaptam kellemesen eső jelzőket.
de nem török meg rajtuk mert ez vagyok én.
én aki már megtanulta vagy éppen most tanulja meg önmagát vállalni.
mert az nagy harc.
és a legtöbben nem is tudjuk hogy van ilyen.
de tanulni kell ezt is...

ÖNMAGUNKAT MEG KELL TANULNI FELVÁLLALNI!!!

(bármit, mindent ami te vagy. azt tudd kezelni... a szavaid, a mozdulataid. ha elfogadom önmagam elfogadok mindenkit... ha elfogadtam magam... nem leszek rosszabban önmagammal és velem se lehet rosszba aki rosszba lenne mert engem akkor már... )

(ez most hosszú agymenés lenne... de nem megyünk mélyen bele... mert egyszer majd felhasználjuk egy festményhez, rajzhoz, jelenthez... akármihez... )


JÁTSZOK.
töretlenül.
törten.
emlékből.
megéltből.


:D


hiszen állandó körforgás.
újra megélni dolgot, érzést, gondolatot.

:)



jól esett írni.
még ha senkinek nem is írtam...
valakinek ki olvassa valamit mégis írtam...
?!



;)

2010. szeptember 6., hétfő

drámatábor morzsa.

férfi!!!
kigyóóó.
FÉRFIiiii!!!
kigyÓÓÓó...

gerinctelen,aljas.
látja?
tudja?
érti?


meztelen testemre döbbenve szörnyedek.

FÉRFI.

2010. szeptember 5., vasárnap

vérzőorrcimpával.

ismét rávitette vagy rá folyt arra : írni kell'!!!
naplóját otthon hagyva blogra lépni kell. saci lapTOP 238-as szoba.
igen.
már dúskálok az itt létben, a légkörben az elviselhetetlenben a megszokottban a pudingban aminek ha az egyik fele rezdül a másik fele szintén berezonál.
A Puding amit nevezhetek 238nak, összetartásnak, különcségnek, különbségnek.
akár bárminek...

most beteg.
a változás a hirtelen megbetegít vagy csak a lelki önterror sodor mindig ide?
választhatok...
de most fizika lelki transz bombák jelentkeztek egyszerre...
már szépen lassan bombáznak is.
de állom a csatámat amíg az állható.
cipelem a sors zacskóm amíg rám nem bomlasztható.


ezek a sorok megint olyan senki nem érti sorok?
a kifejezés móddal van a gond?
önkifejezés.
?



láttam szépen szépet nagyon szépen.


katyvaszt adva tovább indulok ma az úton...


és KImegyünk Hannával Republicra népligetbe.



legyetek jók ha tudtok?
jó?
jó tág szó a jó.

2010. augusztus 30., hétfő

MaVagyok.

remek a hangulatomtomtomtom.
ma van a szülinapompompompomtorompopororpopmp.
:)


köszönöm a szentjánosbogaras vegyes ízű emlékezetes estét.
ennyire laza.
ennyire sEmmi Emi se voltam még. : )

húúúúúúúú

tízenhétévelétezhetekaföldnevűégitestenremekdologeznekem. (:
"kobozdki..." xD




Budapest
buda
pest


megyek.

pakolni...

2010. augusztus 29., vasárnap

van napenergia.

mit várnak el?
mindenki elvár.
megvár
kivár
rávár
szétvár
összevár
...
VÁR
kész a vár.
ÁLL és VÁR RÁM A VÁR.

elvárások.

mindenki...

és én mit várjak?
én kitől várjam?
én elvárhatok?


ültem reggel az ablakban (igen mérgeztem magam kávéval és cigivel...)
hallgattam ahogy a szél játszik a nyárfa leveleivel a fűzfa szelíden táncol valami lassú keringőt az ágaival nem is ez a lényeg... csak fújt a szél... a zöld levelek csörögtek a fán...
tudatosult.
VÉGE.
a nyárnak is.
holnap a vidéki lány ismét fővárosba csöppen és él és beleszédül és megörül és beleörül.
és megöregedik.
17 éve van hogy van.
hol van hol nincs.
hol élne hol nem élne
hogy halna hogy Hal... na?

az ablakból jól láttam egy fehér ártatlan pillangót aki sárga friss pitypangra szállt.

de a fehér ártatlan gyenge tudatlan pillangó már nem ÉN vagyok.
a pitypangok se frissek... de sárgák mert irigykednek...

fehér pillangó nem lehetek többé...
már nem is kislány vagyok.
gyerekes még vagyok...
de kislány már nem lehetek

a 7 éves kislány tegnap csokolommal köszönt.
miért?
10 éve én csináltam ugyan azt ugyan úgy a fiatal lányoknak...

tényleg eltelt?

10 év?

repül...

az idő...

nem nem az idő repül mi repülünk el az időn.



napok óta nem alszok.
alvás zavar?
vagy csak képtelen vagyok kikapcsolni az agyam?




Holnap megyek. :)
holnap születek.
17.-re újra.
én.
meg.
mindig.

" mindig meg újítom magam bennem napenergia van!!!"

2010. augusztus 28., szombat

Dorottya

tudod hiába kerestél, keresel telefonon...
az rossz...
10.-e után valamelyik nap 15.-e előtt... elromlott.

volt bűntudat, lelki ismeret furdalás hogy nem hívhatom fel A SÜTIT telefonon a születésnapján...
se neten keresztül se sEmmi...
a monitor rossz volt...
melóztam...
barátommal voltam. (aki akkor még...)
táboroztam.

DE nem akarok én itt mentegetőzni neked mit miért nem tettem...
évnyitón beszélünk.
és akkor világos lesz mindenféle ok okozati dolog.

számodra is számomra is.

Nekem a levélre NEM válasz esett szarul...
meg a közös blog teljes mértékű leszarása.

nah hagyjuk...

sajnálom hogy Süti szempontból így alakult a nyár.

2010. augusztus 27., péntek

amit nem lát senki, nem érdekel senkit.

de tanúság : Hiperkarma : Lidocain-t hallgatni KELL.
sokszor.

a vakerom szar de a haverod vagyok és a haverok a végén mindig győznek
a nők is szeretik az olyan férfit aki lépten-nyomon bántja őket és megalázza
beléülteti hogy a férfi az első a nő a második a műsor végül az agyába épül
és elhiszi hogy az egyetlen út ha kiszolgálja az összes nyúvadt senkit aki az útjába kerül
és a gondjai elől hiába menekül a piába vagy bármi másba ami szédít
a dolgain ez már túl sokat úgysem szépít mégis kell neki valami ami szépen lassan
mindent de mindent de mindent
leépít
a vakerom szar de a haverod vagyok és a haverok előtt én mindig nevetek
a filmeken amiken otthon sírok a haverod maradok ameddig bírok
ez a törvény íratlan de a legszigorúbb amit ismerek
tudod a heroinnál meg a fegyvernél is durvább amikor megerőszakolod
a lelkedet ahogy én teszem és miattad teszem hidd el nekem
én nem tetoválnék magamra semmit ha nem érezném úgy hogy így még inkább
a haverod lehetek a vakerom szar ezen nem segíthetek
mégis látok valamit amit te nem
látok valamit amit te nem hogy
szépen lassan mindenünk leépül
nemsokára elmúlik a nyár
minket egytől-egyig felzabál az élet

ezután mi vár?
ezután a saját fegyvered végez veled aki látott téged tudja milyen vagy
a véredben van az élet mégis fejjel lefele a sárban végzed
meghalsz naponta kétszer látod magadat a műtőasztalon
bolonddá tett a kényszer tudom milyen a választ is tudom
a végén mindig minden kiderül a haverom vagy nem vagy egyedül
a napba nézek és fázik a szemem
látom amit te nem
a saját fegyvered végez veled aki látott téged tudja milyen vagy
a véredben van az élet mégis fejjel lefele a sárban végzed
meghalsz naponta kétszer látod magadat a mûtõasztalon
bolonddá tett a kényszer hát én tudom hogy milyen és a választ is tudom
a heroinnál meg a fegyvernél is durvább ha megerõszakolod
a lelkedet ahogy én teszem és miattad teszem hidd el nekem
én nem tetoválnék magamra semmit ha nem érezném úgy hogy így még inkább
a haverod lehetek a vakerom szar ezen nem segíthetek
mégis látok valamit amit te nem
istenem, valamit az égen amit te nem
hát istenem
az van hogy
szépen lassan mindenünk leépül (de te észre sem veszed)
nemsokára elmúlik a nyár
minket egytől egyig felzabál az élet (de te fel sem fogod)
ezután mi vár? ohh szépen lassan mindenünk leépül
nemsokára elmúlik a nyár
minket egytől eggyig felzabál az élet. ezután mi vár? az van hogy....
mi vár? ezután.... mi vár? ezután.... mi vár? ezután mi vár?ezután.... mi vár?

felejtŐőő?!

vidáman is el lehet.
boldogan lezárni egy szakasz végét.
nem kell szomorkodni.
szomorú zenén bőgni.
jó nevetséges hogy pont ÉN írom...
valakinek
ezt...
de akkor is...
ami megtörtént az mind szép és jó volt...
akárhogy is történt.
akármi is lett a vége.
szép napok voltak.
szép titkos vasárnapok.
kukoricások.
akármi
bármi
számomra emlékek, szép emlékek.
és tudom nehéz most...
de én NEm akartam senkit tönkre tenni... (félig,részben... egy részét.)

Ember vagyok. hibázok. (tudom erre nem lehet fogni és mégis...)
az életben maradás törvénye hogy néha hibáznunk kell hogy tudjunk tanulni a hibákból.

sajnálom ha egy utolsó kis szar voltam szerdán.
mert még mindig nem a TE hibád hanem az ÉN hibám. :)
és marad is.
és viselem a sebet ha gennyes is ha véres is ha üszkös is...
ez most legyen az én sebem.


mert sok sebet okozhattam már emberek szívén lelkÉn de ilyet, ilyen mély húskivágást még nem követtem el...


csak próbálj meg kezelni.
akárhogy...
ahogy akarod.
sálra vigyázz!!!

2010. augusztus 26., csütörtök

közöl

közlemény.

A mobiltelefonom még mindig használhatatlan állapotban hever a határ úton a szervizben ezért kérem azon ne próbáljanak elérni.

szeptember 8. után lehet már hívni de addig időpazarlás lenne.
nem jó... az aksim(ja.) bepárásodott. ( igen a sok elmélkedős fürdés miatt amikor telefonon Ghymes-t kell hallgatni közben forróvízben feküdni.)

van ez így.
már nem is hiányzik a hülye telefonom.
aki nagyon el akar érni az ugyis elér amikor AKAR.





NAGYON VÁROoooooommm
NAGYON VÁRRRRRRRRommm : D



Ma Kecskemét malom mozizok valami mesét a hugival meg "dejkman" XD cipőt nézünk neki.
jahj csak nehogy eltévedjek megint Kecsón... :P


lenne már szerda...
lenne már kedd.

BUDAPEST annyira vár már rám hogy ennyire még én se vágytam rá.

2010. augusztus 25., szerda

délfelé

" a delfinek dél felé úsznak?"

igen Vivi?:D


tavaszi áradás...?
vihar előtti mennydörgés.
madár szar a villamoson.
fogkrém darab az agyadban.

nem még nem örültem meg teljesen.
:)

több ilyen mai napot azért ne adjatok nekem.
nem leszek szerelmes.
nem leszek darabokig.
morzsákig.
fel nem emésztem.
fel törlöm.
kihányom.
szétrágom.


JÓLVAGYOK.


(nem... csak leszek.)

amikor kicsi voltam mindig 17 éves akartam lenni.
mert az még nem felnőtt de még gyerek.
akkor így láttam
most 5 nap múlva eljön a kívánt kor.
és kiderül mégse az a kívánt kor.
komoly.
komolyabb...


"ösztön csak a szerelem? gyengeség? villamosság?"

? na ne. !

" a boldogság ágyra jár."






Hanna (életem meghatározó személyisége)
újra ír. (blog.)
tudtom nélkül.
Kedves, Kedvenc (egyetlenegy) Nevelőtanárnőm blogján bukkantam a rendszeres olvasók közt rá. (Hannóóóra.)
Újra.
sokat
szépet.
jóóó!!!!!!
jó olvasni
kis mozaik kockákat kaphatok a nyarából.
:)
habár
Kedden nem alszunk az már tuti. ^^

várom .(ismegnemis.)



Most nem írhatok többet.
elég.
idegbajos a mai napom fele.
negyede
annak is a negyede csak.



és akkor Péterfy Borit kell MOST hallgatni.

2010. augusztus 24., kedd

"megjöttemésnemjöttem."



nem is értem, hogy nem telik az idő
vártam, de csak nem múlik el a múlt
körülöttem a réges régi kör
cipelem tovább, ha már így alakult
köd alattam a kockás háztetők
a sebeimnek a csípős szem beszél
a tenyeremben a hullócsillagom
te veszni hagynád a sEmmiért
nem is értem, mért nem menekülök el
ha megígértem hogyhogy nem alakulok át?
a füleimbe ez a csípős szem fütyül
a fogaim közt száraz szalmaszál
köd előttem a rége srégi út
sose vívtam a széllel háborút
ha kopogott én mentem vele tovább
síneken kerítéseken át

a fogaim közt régesrégi szó
a szavaimnak szótlan házfalak
köd alattam kockás háztetők
mosolyokból épült kőalak
a tenyeremben a hullócsillagom
hunyorító durcás kismadár
csipogó kis sápadt angyal
nézd, egy angyal ott tollak nélkül is
elszáll mert túl közel hajoltál
ott száll mert hangosan pofáztál
elszáll, mert túl sokat beszéltél
ott száll túl közel hajoltál
mért nem szól hozzám?
mondom, túl közel hajoltál
mért nem szól rám?

a közelemben a régesrégi út
sose bírtam a széllel a háborút
ha befejezted engedd magad
nézd, egy akkord válasz nélkül
ne



/Biorobot : csipogó /




Visszajöttem.
űűűűűűűűűűűűű
lélekben
testben
helyben
agyban.
OTTHON.

félek az intézménytől ahova megyek pár nap múlva.(koli)
félek a naptól amitől fogva nem azt mondom aranyosan hogy 16 hanem komolyan a 17.
(de én már régóta annyi vagyok... (agyban.)

ez csak nap...
ezt nem ünneplem meg ÚGY...
most nem...
nem kell egyel több ok amiért ihatnak a barátaim?! JA pontosan.
és a barátaim?
barát.
nehéz szó.
mindenhogy.


valahogy.


olyan Emília se nézett még a tükörbe aki utálta akit a tükör mutat mégis imádta.
nah most így mindkét maszk.

érek.
alma vagyok...
paradicsom...
valami
romlott és mégis a fa legtetején.



tető.
hazajöttem.
elmentem
megjöttem.
nem mentem.

vagyok.
élek.
jelet adok.


HEllo.

csipogok.





(a drámatábor fantasztikus egy dolog egy hely egy fogalom egy valami amiért megéri annyit... egyszer mindenki menjen el egy drámatáborba... : ) )

2010. augusztus 12., csütörtök

vegyes ízű

A nyarunk napjai megszámlálva.
És hamarosan vége.
ilyenkor mindig olyan különös érzések kerítenek hatalmába.
öröm is meg bánat is.
olyan nagyon vegyes ízű valami ez.

Álmok... jönnek.
és miért szerepelnek benne idegen férfiak akik mégse idegenek mert tudom kik ők.
jó az agyam szelektál OKÉ.
?!
a megcsalás gondolatai ezek?
hogy én?
de jó szar reggel felkelni olyan tudattal hogy álmomban őt ölelgettem meg sétáltam vele amikor semmi közöm nincs hozzá...
és nem ez volt az első ilyen jellegű álom.

ez ellen már tényleg nem tudok mit tenni. o.O

a Monitor szar. Romlik. Elromlott.


a Melónak végre vége...
eléggé leszívott.
elfáradtam
de már töltés van.

ÉS holnap végre jön az én Macidööögömmm.(L)
Megyünk Bösztiiree és műholdhullást nézünk meg élvezzük az alföldi puszta nyújtotta lehetőségeket.
a Hétvégém jó lesz. (Y) : )

Ma meg elmegyek hugcsiííval bevásárolni. :P (olyat is kell néha... még ha utálok is vásárolgatni... , az a sok nézelődés idegbajt kapok tőle. :) )

Hétfőn Meg irány surány Budapest a nagy táskámmal. :)
Tehát jövő héten DRÁMATÁBOR. : )

nem hiszem hogy mostanság gyakran írok majd. : )

húúh most akkor el is tépem a csíkot mert tenni valóm akad. ;)

2010. augusztus 8., vasárnap

idegmanók

Én egyszer már éreztem ilyet.
Én nem akarom újra.
Megint sírni tudnék.
Önmagam miatt...
csak kattognak az agyam kerekei és gyártják a JÓ kis gondolatokat.

hajj.
csak ne agyalnék annyit...

Le se merem már írni.
NEM
NEM
nem is szabad.



Pedig egyébként ma egy szép napom volt.
?
!



miért csak Pedig?
miért csak egyébként?



szétfeszít belül ez az érzet.


Holnap meg megint meló(Y) (hurrá...)

ismét köz szemlén. =/



a Fradi meccs meg eszméletlen jóó volt. (Y)
HAJRÁÁÁ FRADDDíííííííííííííííííí.

várom már az Üllői úti meccseket. ; D
Imrééével tuti megyünk. ^^
...

most levezettem valahogy a bennem bujkáló ideget.


" ölelj át hogy nehogy elszédülj!!!"


a Kispál és a Borz is...

hát sajnos pont nem leszek ott...
pedig aaaaaa *.*



aludjál jól. ( 21: 53 )

2010. augusztus 6., péntek

Nekem





(nincs is hozzá fűzni valóóóóóM)

szakadékban nevetni

korán akarok kelni.
pesti levegőt szívni.
villamoson zötyögni
103-on gombot nyomogatni.
fáradtan kollégiumba sietni.
esténként hintázni.
sarok mögé elbújni cigizni.
koncerten sodródni.
lekésett vonatokra várakozni.
sikátorban félve sietni.
kopaszira futni járni.
hajléktalanokkal beszélgetni.
löwenbrojt inni.
pingpong asztalon ülni.
tini pezsgőt venni.
bikát látogatni.
reggel buszmegállóban kávézni.
suliból elkésni.
szünetben zenét hallgatni.
matekon verset olvasni.
sütivel vitatkozni.
ebédért kuncsorogni.
repetázni.
dráma előtt kenyeret majszolgatni.
rioba menni.
virágot venni.
eltévedni.
TÁNCOLNI.
táncba tévedni.
elfelejteni!!!
felejtő...


...


hiány(os)

Suli.
Koli.

mint egy másik élet.
a mostani vidéki léthez képest.

a mindenki ismer mindenkit.
és nem tudsz eljutni A pontból B pontba anélkül h ne találkoznál számodra kedves emberekkel.
az idős néniknek köszönni.
:)

Itt nincs busz se villamos se zaj se kosz se bűz se hajléktalan.

Budapest.
Szabadszállás.

Szakadék van a kettő között.
vissza akarok kerülni a szakadék sziklás felére mert ez a másik túl zökkenő mentes most.

hamarosan... ott : )


ez a bejegyzés csak úgy jött...
unatkoztam...
kiolvastam és most könyvtárba menni kedv nincs... újat olvasni
OLVASNI!!!

annyi könyvet kéne.
önművelés.

sokat akarok.



jah és vissza olvastam korábbi szösszeneteim és hibbanásaim...
hát igen... tavaly ilyenkor "boldogtalan"? voltam...!!! zavart és hazugságban örömködő.
átvert kis őzike.
:)



napiszinten már egyre többet gondolok rá...
:)

ez normális nem?:D
régvolt ilyen...
legyen!
legyen.

vasárnap(L).
váróó.


Holnap + FRADIiiiii meccs. ;) jáááháá de jóóóHHh lesz(Y).



HAJRÁ.