vonat villamos valóság

Az idő vasfoga csikorog a hátamon. vagy csak egy kis becsípődés. de nagyon fáj! meghúztam vagy mit tudom én... (na a nagy gyógymasszőr! tessék... bárcsak magam is megtudnám masszírozni de nem... )

ma keserédes érzések fogtak el a villamoson. Mint Fradista! nem is csoda...

Plakátok hada vigyorog rám az üllői úton , az egykori szentély romjait markolók takarítják, én meg álmosan pislogok az ázott , büdös villamoson. Már megint fél órát kések a suliból pedig még bérletem is van.

(de jó hír hogy már az új stadion alapköveit elkezdték lerakni!)

Vagy egy kis Varsányról Pestre szösszenet (még kedd...)

Menetszél csiklandozza arcom, suhanok pest felé , valami friss érzés kiszellőzteti az egész vasúti kocsit. Piros kancsó nyakláncomon a nap sugarai játszanak, minden olyan kézzel foghatónak és mesebelinek tűnik. Még a restiből kiszűrődő zaj is gyerek zsivajjá szelídül. Előttem metropol hever, de most a nagy világ bajai , az üzemanyag drágulás sem háborít fel. Magasról teszek rá. Autóm nincs, jogosítvány meg még nem való nekem, mert boldogságom közepette csillagokkal karamboloznék az égben. 


szóval látod?! hallod. jól vagyok! hangulat függő persze. (olykor, sokszor.) de pár bolygó fordulás és itt a nyár! 

meg hát... hogy ne legyen minden "jó" egyre kevésbé bírom már az itthoni légkört. jó lenne kiszakadni, viszont az elköltözés , albérlet lehetősége még iszonyat távolinak tűnik, kollégiumba meg már nem vagyok hajlandó menni. (kivéve ha Kaposvár... ) de arra még gondolni se merek. "Lesz ahogy lesz."

szarakodás

annyi a száj meg a fasz,
annyi az elélvezés a világban, a nyál patakokban szivárog.
Annyi a Szar a világban, városok alatt folyókban ömlik
annyi vizelet özönlik a világ alatt,
annyi takony a világ ipari orrlyukában, izzadság a világ vaskarú hóna
alatt, vér
szökell ki a világ melléből,
végtelen könny-tavak, hányástengerek áradnak hemiszférák között
özönlenek Szargasszó felé, nyűtt olajos rongyok és fékfolyadékok, emberi
benzin -
Annyi a kín a világban, eltört combok, fekete hajban égő napalm, foszfor,
könyököt csontig evő
óceánt szennyező rovarirtók, műanyag-babák, sodródnak az Atlatni Óceá-
non át,
Játékkatonák hemzsegnek a Csendes Óceánon, B-52-es bombázók
szennygázcsíkokkal és ragyogó villanásokkal fojtogatják a dzsungel
levegőjét

Távirányított repülőgépek zúgnak el terraszos rizs-földek fölött, fürtös gránátokat potyogtatnak, gipsz-sörétet permeteznek a húsba, sárkányfogú bombák és tűzkoponyák hullnak szalmatetőre és bivalyokra,

tüskés srapnelekkel lyuggatva át a kalibákat, a lövészárkokat fűtőgázzal mérgezett lőpor tölti meg -

Annyi a kiloccsantott koponya a világban, összezúzott láb, kimetszett szemgolyó, levágott ujj, széttört állkapocs,

Dizentéria; otthontalan milliók, üres lelkek, megkínzott szívek.

/ Allen Ginsberg/

 

Ha így le tudnám írni ami most bennem kavarog... mint Ginsberg... (zseniális!)  akkor...

 ha szavakba csomagolhatnám a fájdalmat...
de e helyett csak siránkozás szaga van az egésznek. meg a kiben bízzunk manapság sablonos kérdésköre csilingel csak.

de hát valójában?! most ŐSZINTÉN. végre már.?! 

és megint valaki más játszik áldozatot, mert kell egy bűnbak , aki a szemét és aki otthagyja a másikat. a haragot én kapom. nem szemtől szembe... rejtett csatornákon keresztül. chat-es "zaklatásban" ahol a negatív szereplő én vagyok... én vagyok aki nem akar már semmit. aki csak önmagát védené a másiktól, vagy a másiktól magát. 

felkavart. pedig csodásan, pesti kutyasétáltatással induló napnak indult... aztán ír, ír , ír és nem veszi észre magát! Menjen Törökországba! Isten hírével! (....) és legyen boldog... meg legfőképpen tisztában saját magával... és a hazugságaival amikkel körbe barikádozta jelenét. de ez már nem az én problémám. sose volt az. úgy igazán. 

nem kell teher. még ha néha édes... akkor se. szavak... csak elúsznak a semmibe. és sokszor még magam se értem mi , miért?! de kimondtam , leírtam.

a napom fénypontja már ha lehet így nevezni... az volt.. vagyis azok :)

amikor Hrabalt olvastam a Keletiben, amikor Dunavarsánynál kinéztem a vonatból erőteljesen sasolva a Bagoly felé, meg amikor Szabadszálláson leszálltam és Kálmi Bá meglátott (tudni kell róla mindig ha egy vonattal jövünk és meglát beinvitál a vasúti igyak vele valamit... mindig vissza utasítottam eddig. de ma megtört a jég.) ittam vele egy kis fröccsöt. színház volt a javából! a Vasúti jó hely!

most meg úgy kurvára elegem van mindenből ami jelenleg körül vesz. (vagyis itthon.) idegesít még a húgom is. 

ez van... vannak az embernek kevésbé szerethető napjai. meg Ginsberg olvasós napjai is. a Naptárban még sok nap van boldogságra, szeretetre.... és a többi...

lapozgatás esőben

miről is mesélhetnék? esős hétfői nap iskola, Budapest nélkül.

a szilvafa búsan beárnyékol mindent, de a sárga Kitárós, repülési gyakorlatos esernyőmmel neki vágok a zápornak és átmegyek Barátnőmhöz NÓRÁhoz :D

afféle nosztalgia nap... képek. bulik, sütögetés, Havanna, csillag.

a múlt képei... csak nevetünk. és előkerül egy évekkel ezelőtt vásárolt Cherry tömény. Nóri már évek óta rejtegeti. hiába hiszed hogy megittuk. nem! tovább rejtegetjük. még egyszer valamikor...

délben keltem. egy fél nap a mai. 12 óra alvás. valahogy már rám fért. álmok sincsenek most. vagy legalábbis nem emlékszem rájuk. 

édes itthon. Szabadszállás. jó. de már támad a tett vágy! a menni kéne... valamerre, valakihez. Lenni. az együtt öröme.

Holnap Budapest. esélyes. Kármen. Esti duma parti. útközben jó volna benézni Varsányra... tudod csak mert pont útba esik. bár az is lehet hogy nem... hogy nem kéne. 

írogattam... telefonba. még a buszon... tegnap. olyan gyorsan jött. tulajdonképpen késett. bár szívesen ültem volna még ott , csak nézni a szemét vagy fogni a kezét. 

ajaj nem szabad romantikusan ömlengeni. a végén még meglátja. és persze tudom hogy fogja.

szóval a buszon:

Nyár. Közelegsz. A karjaim közé futsz és bizarr táncot lejtesz a szívemmel. Féktelen fülledt szúnyog csípte éjszakák, kócos hajú reggelek, dinnye magos asztal, lenge ruha, bőrig áztató jégeső, kacér vízparti tücskök. Gyertek! Mutassátok meleg szerető arcotok!

Hűség párából szeretet felhőt olvasztottunk az égre amikor egymás szemébe néztünk. 



aztán hamarosan jön a túl sok vagy Emília. bár ne jönne. pár fejezetet olvasás nélkül átlapozhatnánk.

fáradt álom

távoli zajok a sportpálya felől , rajt! indulás! zenebona. Dunavarsányon vagyok. 

itt nekem szól a Péterfy Bori. " lemezjátszó a szív..."

még zsibbadt vagyok. az abszint nagyon kemény dolog. sikerült picit bekarmolni. de nem volt vészes.

hangyaboly nyüzsög a szívemben. nem tudom mi ez... amikor felkeltem azt hittem csak álmodtam az előző estét. jó nem sokat aludtam...

zavaros. nem érted. nem értem. nem merülök bele a részletekbe. Dunaharaszti. Jó hely!

őszintén ölelni, csókolni. jaj hogy az milyen jó!

álmodod az életet vagy az élet álmodott meg téged? kigondolod. megtörténik. elképzeled , megteszed. olyan furcsán gyorsan hömpölyögnek az események.

alszok. fáradtan kattog csak... nem is tudja miről írjon. sok az új. sok a jó. ami sok az sok :)
fáradás még.

vak őszinteség

Sokat írok, sűrűbben  pedig péntek van. több bennem a kötelesség , a hála. a 30y-on után szabadon, pedig jaj de tetű lassú a gépem. egy kis házifeladat. esszé, láthatatlan kiállítás. 5-öst kaptam rá... annyira rossz nem lehet. bár a jegyek soha nem érdekeltek igazán, inkább az mit sikerült kihoznom önmagamból, a gondolataimból. Bár néha még ez is nehezen megy. félek. nem akarok megbántani senkit, meg persze önmagam is féltem. ezt a legutóbbi csalódást elég jól kezelem, sőt kezdek rájönni nem is szeretem igazán... éreztem hogy nem őszinte. én őszinte embernek tartom magam, megérdemelném hogy velem is őszinte legyen végre valaki! mert ezek a játszmák, hazugságok annyira feleslegesek. előbb utóbb úgyis utol érik a hazugságok.... mindenki azt fogja kapni amit megérdemel. ebben még lehet bízni. és akkor egy kis esszé.

,,Milyen érzés vaknak lenni?!”

 

Amikor beléptem, kellemetlen érzés fogott el. „Ki kapcsolta le a villanyt és miért?” és ehhez hasonló kérdések merültek fel legelőször bennem. Megszokásból vagy elkényelmesedett látóként a villanykapcsolót kerestem volna legelőször. Aztán kezdtem beletörődni a „vakság” –omba. A vakvezető hangja megnyugtató volt számomra, és a többiek csivitelése itt-ott. Valamint a lépéseim és a többiek lépésének hangja, valamelyest ez alapján tájékozódtam akkor. És mintha a hallásom sokkal felerősödött volna, mivel csak arra tudtam támaszkodni , valamint a lépteimre és a tapintásra. Eleinte a kezem a testem előtt tartottam egyfajta védekezési mechanizmusként. Számomra a „konyhában” eltöltött idő volt a legérdekesebb azokat a tárgyakat végig tapogatni amiket nap mint nap használok és látok. Egész másként éreztem őket, minden tárgynak megvan a maga kis hangja ha használod, persze amikor látok és csak úgy teszek veszek akkor ezek az apró zajok nem tűnnek fel, és nem figyelek oda rájuk. Pedig egész érdekes néha kellemes hangok hallhatóak ki egy ilyen találkozás során. Még az is érdekes volt számomra hogy nem láttam, nem tudtam ki van mellettem , és még csak hozzám se ért, de éreztem a társaim jelenlétét a közvetlen környezetemben. És egy folytonos pánik is uralt, „látni akarok!” Szerintem azoknak az embereknek akiknek nincs ilyesfajta fogyatékosságuk hogy vakok, épp ésszel fel se tudják mérni mekkora kincs is a szemünk, az hogy látunk! Gyönyörű dolgokat nap mint nap! Leírni és elmondani se lehet mekkora hiány egy vak ember számára a látás. Ha lehetne olyat hogy adok egy napot, vagy akár egy egész hetet egy vak ember számára amikor és láthat, és addig én lennék vak, én biztos megtenném és adnék neki egy hetet hogy lásson! Annyi csodálatos dolog van ebben a világban amit látni kell! Nagyon jó dolognak tartom hogy vannak hangos könyvek valamint vak ábécé. Amikor még kolis voltam és az Örsről jártam suliba, a trolibuszról leszállván megláttam a megállóba egy vak lányt aki a fehér botjával kalimpált és bátortalan lépéseket tett jobbra, balra. Vettem a bátorságot (mert szerintem ha segíteni akarunk valakinek akkor nem elég elhatározni hogy segítünk , bátorság is kell hogy megfelelően szólítsuk meg és ajánljuk fel a segítségünket, nekem ilyenkor mindig az az érzésem csak nehogy a másik kevesebbnek érezze magát csak mert segítségre szorul…) szóval odamentem hozzá és megkérdeztem merre megy? Elkísérjem e? A vak lány is a metróhoz ment , így hát elfogadta a segítségemet és mivel én még sose kísértem vakot nem is tudtam hogyan kéne… de ő automatikusan kinyújtotta a karját hogy karoljak bele, végig beszélgettünk, és a lépcsőknél mondtam mikor érünk le, és ilyen alapvető dolgok. Még a metrón is egymás mellé ültünk le, és lelkes volt, elmesélte milyen jó napja lesz és hasonlók, viszont amikor levette a sötétített szemüvegét és rám nézett a gyönyörű vakítóan kék szemeivel amik fel le vibráltak akkor furcsa érzés támadt bennem és megijedtem… nehéz lehet vaknak lenni és ennek a nem túl tisztességes társadalomnak „kiszolgáltatva élni” . De ahogy az a vak lány mosolygott és lelkes volt még annak ellenére is hogy ő nem lát, az valamiért mégis felemelő érzés volt és boldogan szálltam le a metróról. Egy olyan vak lánynak mint ő sokkal pozitívabb a kisugárzása mint a metrón utazó mélabús képű unott életű embereknek akik LÁTNAK… na ez meg a lehangoló rész. Az hogy tudunk beszélni. Szavaink vannak, hallunk, látunk…! Mind-mind nagy kincs az életünkhöz. Csak bánni kell tudni vele.

frappáns cím nincs!

autók a tenger felé...

itthon. édes! kispált hallgat. saját ágyikó! nyugalom.

a harmónia újra haza költözött.

holnap sincs suli...

ezek most olyan "túl" nyugodt napok. nem mintha ez rossz lenne... 

meg valami hiányzik... de nem jövök rá mi, vagy ki. egyszerűen csak érzem hogy még kéne valami plusz és akkor már tényleg olyan boldog lennék , hogy elrepülnék.

de maradok a földön. és egyre jobban tudom, érzem hogy a barátaimnak szükségük van rám!

nem hanyagolhatom el őket...!

attól mert lezártam egy korszakot és nem barangolok vissza a múltba , én még szeretem őket és találkozok is velük de a jelenben.

változok... tudom. sok mindenben, és ez így nagyon is jól van.



a homlokom hozzád nyomom. Bérletre ragadt gondolatok... úszkálnak a szavak... nagy semmi. alszik mindenki.  fáradt vagyok. aludni mégse fogok tudni. nincs altató dalom , gyerekként se számoltam soha a birkákat. viszont kölcsön kaptam egy könyvet Enditől. jónak ígérkezik.

szívrablás! "csak szerettem volna ha velem is van ilyen..."

453.

453. (bejegyzés.)

tovább jutottam. Na most erő, kitartás... kell , kéne.

szabadság. minden értelemben és hiány minden értelemben.

ezt legyőzöm....

" ..." még írna. de Varsány.... de pár sör után, de túl őszinte lenne.

esti csend

Holnap Kaposvár.

felvételi.

ha arra gondolok milyen régóta várok erre... (nem jó a megfogalmazás...) szóval hogy régóta szeretnék pár lépcsőfokkal feljebb kerülni , és azt csinálni amit szeretek, folytatni...

akkor furcsa... nagyon, mert nem izgulok. kéne? mit is kéne most éreznem? gondolnom? úgyis úgy fog történni ahogy a lehető legjobb.

Ma voltam Varsányon. Jó volt. Szeretek ott lenni, most a mamával kertészkedés és a Margittal kártya kimaradt, de rájöttem fejlődnöm kell sakkban, dárcban. :)

Kedvesek az emberek. Közvetlenek és ez jó... nem az a pesti arctalan maszlag.

ez a gondolat ma kapott el a 103-ason.

Fürdik a holdban, ébred a napban, ő tűszenti a hullócsillagokat az égre. Nem tudom hogy létezik e, de mindig érzem mosolyát ha elrabol a bánat.


de nem vagyok szomorú. nem azért. csak úgy. egyre boldogabban! :)   

Szívmosó

a bocsáss meg kártya  a pénztárcámba, a valentin napi csoki papírt se dobtam még ki. a közös fényképet és az őszinte papír alapú vallomásokat már bedobozoltam. Vége.

mellkasom szúr. össze roppantam kicsit.  szívem. gyógyulj! négy és fél hónap. szeretlek. még. hiányzol. még.

de majd túl leszek ezen is.

hogy mi az ?  vacak ördögi kör... a boldogság tényleg ámokfutás. a jóság örök balfogás. 

"megerőszakolod a lelked..."

megcsalt. ó még a kapcsolatunk legelején. én meg azt hittem... rózsaszín nagy köd és szerelem.

szeretni csak őszintén, tiszta szívvel szabad! csak akkor engedem meg magamnak hogy szeressek ha szeretetre méltóvá tudom tenni a szívem és viszont szeretek. 

és nem vagyok nyálas. 
csak fáj... rettenetesen eltorzult hülye vagy világ! 

istenem.... segíts!   vegyék észre a szívüket de ne az eszükkel.