Hol is kezdhetném? A kezdetnél vagy rögtön a közepén?
Valahol a kettő közepén...
január 5. kedd: mivel Alíz még mindig nem fordult be és már 38.hetesek vagyunk elmentünk beforgatásra az István kórházba , hátha egy kis segítséggel megfordul és akkor semmi akadálya a természetes szülésnek, mert 3-ból 2 x sikerül. Két nagyon jó szakember végezte a beforgatást de a mi kis babánk makacsnak bizonyult és nem engedett a külső erőknek, ennek így kell lennie , ő így akar születni, elfogadom én is a döntését és kezdek lemondani a természetes szülés élményéről és lélekben készülni a császárra amitől bevallom nagyon féltem. (lévén még sose volt műtétem, nem tudom mi fán terem az érzéstelenítés... és persze nagyon sajnálom azokat az arany perceket amikor születésekor az anyja mellkasára kerül a baba és csak ők léteznek... félek hogy ez mind kimarad. )
január 7. csütörtök elmentünk hogy megvegyük a még hiányzó fontos dolgokat mire Alíz megérkezik. (kiságyba matrac, babahordó, babakocsi, és egyéb fontosságok) igen eléggé kitoltuk az utolsó hetekre de valahogy most tudtunk rá időt, erőt áldozni. Sikerült mindent beszerezni, szóval meg is beszéltem magammal és Alízzal rendben vagyunk akkor most már bármikor megérkezhetsz minden készen áll. Mire hazaértünk a nagy bevásárló körútról és nyitom az ajtót életem felejthetetlen meglepetése tárul elém egy babaváró buli. Nem is sejtettem de titkon nagyon szerettem volna habár már lemondtam róla, de nagyon köszönöm sose lepődtem meg ennyire és nagyon jól esett.
január 8 péntek :
reggel megyünk az orvoshoz a szokásos ctg vizsgálatra és mivel
már nyitva van a méhszáj a tervezett császár időpontját 18.-áról 14.-re tesszük
át. Aztán még fogasért kajtatunk az OBI áruházban mire a kasszához érünk eléggé
fájdogál már a hasam izzadok és egyre kényelmetlenebb minden , fújtatva előre
megyek hogy elérjük a vonatot Robi még beszalad valami kábelért az
Euronicsbe de mire én végig kajtatok a köki plázán pont utol is ér és
elérjük a vonatot. Dél van , haza érkezünk még a zöldségeshez is be ugrok
bár már menni alig... szépen lassan de tényleg nagyon lassan tudok már menni.
Haza sétálunk mondom is Robinak hát én nem tudom szerdán hogy fogok tudni
felmenni ctg-re már most alig tudok haza érni. Haza értünk Robi még átmegy
megcsinálni pár torta rendelést én itthon teszek veszek aztán lepihenünk egy
kicsit 3 óra fél 4 fele mint akibe villám csap kiugrok az ágyból : ELFOLYT A
MAGZATVÍZ! (de nálam tényleg olyan filmesen egyszerre jó sok, elöntött mint
valami vulkán kitörés) gyorsan törölköző, egy kis pánik, Robi
bizonytalan: de ez biztos hogy az? És mivel az már megy is a telefonálás az
orvosnak, aztán apukájának mivel vele van megbeszélve hogy bevisz majd minket
ha itt az idő de ő pont Pesten van szóval ez most így nem jön össze , akkor
marad a Szilvi a szomszédból ő Robi keresztanyukája szintén családtag. Mire a
jeges szélvédőt letörlik és mindenki össze készül, mire én is bedobom a
fogkefét a táskába és még pár holmit már 10 percesek a fájások. Szépen
kitotyogok az autóig (mint egy pingvin , ropog alattam a hó és tényleg
totyorgok ) Elindulunk néha van egy két erősebb fájás, fújtatok, nevetek
mindjárt ott vagyunk.... Megérkezünk ekkor már 4-5 perces fájások vannak. Be is
fektetnek egy szülőszobába jön egy nő mondom neki hogy faros a baba de azért
csak kitapogatja , megy is az infuzió egy injekció és készülnek is a császárra.
Ja és én annyira örülök hogy megtapasztaltam ezeket a fájásokat, hogy átéltem
egy picit milyen is lenne ha... és hogy Alíz maga választhatta ki melyik napon
szeretne közénk érkezni, ráadásul ez a nap 8.-a az én szerencse számom.... a
végtelen száma.
Aztán betolnak a műtőbe, bevallom még félek, de mindent úgy
teszek ahogy mondják, megkapom a gerincbe az érzéstelenítést onnantól kezdve
elvágják a fájásokat, és áramütés szerű érzés fut végig a lábaimon egy két perc
és hastól a lábam ujjáig semmit nem érzek, szörnyű érzés, mint akit ketté
vágtak, a fejem nem mozgathatom, és elkezdik. rettentő furcsa nem érzem és
mégis mintha látnám magam előtt ahogy vágnak és hasad a bőr. És kiemelik itt
van kis fehér magzatmázas és sír.... nekem elfutja a szemeim a könny ( még most
is ha vissza gondolok) egy pillanatra oda hozzák az arcomhoz ekkora abbahagyja
a sírást és én megpuszilgatom, szóhoz se jutok csak egyszerűen elönt a
szeretet. Aztán elviszik és ő sír.... legszívesebben felpattanék és rohannék
utána... ez is nagyon rossz érzés volt elveszik, kivették belőlem,
szegénykém itt van a világunkban ahol erős lámpafény van , hangzavar és
hirtelen nincs ott vele ANYA. De mivel engem varnak és amúgy is béna
vagyok innentől kezdve már csak azt várom hogy mikor láthatom újra. Ez 8órakor
lesz. (onnan tudom hogy a látogatási idő nyolcig van és pont akkor hozták be a
kórterembe mikor mennie kellett Robiéknak.) Ekkor a mellkasomra teszik és
picit újra egyek vagyunk. Bár én még magatehetetlenül fekszem de érzem őt és ez
erőt ad. Aztán ismét elviszik... nekem meg pihennem kell próbálok is de
azon jár az agyam vajon hol lehet most ? nem sír? mit csinálnak vele?
Nagy nehezen letellt a 6 óra (közben ugye kiment az
érzéstelenítő hatása, méh összehúzódás... és fájdalmak, a lábam már tudom
mozgatni.) Akkor fel kéne állni nagyon nehéz megmozdulni , oldalra
fordulni és nagy nehezen felállni de ahogy állok hirtelen zsibbadás és
szédülök. (vissza ültet az ápolónő na akkor később megpróbáljuk még a felállást
, hozz nekem kekszet , biztos leesett a vércukrom meg nagyon éhes is vagyok
addigra.) Reggel lesz 6 óra mire újra megpróbál lábra állítani immáron sikerrel
, végre a katéter is kikerül és hozzák is a kislányomat szopizni. Az első
próbálkozások, összeszokás, gyönyörködés. Rögös út... jó pár nehéz nap.... de
erről a kórházban töltött napokról majd egy másik bejegyzésben.