Előre nézek, de a múlt láncainak vaskarikái még itt zörögnek bennem. Idő. Idő. Megfoghatatlan vagy, bár csak a pillanatban lennék, abban fürdenék ami van, az mosna tisztára. Újrakezdés, tiszta lapokra írni, hogy tudatos leszek, hogy meggyógyulok. Nem engedem meg egy betegségnek se, hogy szétrágjon, miért is engedtem oda rágni? Önszabotáló vagyok. Szeretem a drámát… folyton kavarok magam köré egy forgószelet, ami aztán olyan pusztítást hagy maga után, hogy nem győzöm a romeltakarítást. De miért? Csak hogy legyen szivárvány és hogy a nap fényének melegénél jobban lehessen nyitni a lelkem?
Ki tudja… önmagunk megfejtése a legnemesebb legnagyobb feladat ami vár itt ránk… a hibáinkból tanulnunk kéne, a küldetésünket szeretettel hittel beteljesíteni.
Na igen. Van itt meló bőven. Ja meg talán kontrollmániás is vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése