Néha nehéz megküzdeni a fejemben támadt gondolatokkal, érzésekkel. így ha írok könnyebb lehet.
de mert elnyomom őket, és nem is szívesen beszélek róluk , nehéz.
van aminek nem kéne teret adni. de hiába fékezem magamban az érzés, vonzalom kialakulását. azt nem lehet. ha valakinek a személyét megkedveled , akkor kész a lelked ismerőssé tette és szereti.
És talán még jobban megismerni akarná.
de holott én tudom hogy nekem már... vagyis hogy én már megtaláltam a nagy nagy szerelmem és nem is afféle ismeretségre és szeretetre vágyik.
talán a szimpátiából szőtt vonzalom akarná hogy tovább, és történjen valami.... de én nem. én nem akarok semmit. tulajdonképpen. a tudatalattim csúnya játékot űz velem. én meg próbálok hinni neki , de nem.
de miért foglalkozok akkor ezzel mégis? miért nem hagy nyugodni a gondolat?
vajon az ember képes beleszeretni valakibe ha már régóta mást szeret?
vagy... csak újdonságra vágynak mind! a sok elváló ember.
pusztán kíváncsiság. ez sarkallhat valakit hűtlenségre.
én nem olyan vagyok. merek hinni magamban hogy nem. és én nem pusztán kíváncsi vagyok. az embernek történetesen nekem sok féle kapcsolata lehet a szerelmi kapcsolatán kívül is.
és ezzel nem megbántani akartam. senkit. csak valamilyen formában a gondolat manóm kirágta magát a fejemből és a szívembe költözni vágyik.
