2020 és a HIT

 Sokan érzik hogy nehéz ez az év... hangoztatjuk hogy milyen borzalmas.

2020... számmisztikailag is elég súlyos... a víz és a föld... és ebből a sok sár. Hiányzik a Tűz és Levegő eleme. 

Nincs olyan ismerősöm, barátom akit nem ért volna veszteség, lelki, anyagi, megpróbáltatás ebben az időszakban. Nem egyszerű. Pandémia van. Világjárvány, sorra veszítjük el az értékesebbnél értékesebb, tehetséges embereket, a szeretteinket.

Az utóbbi időben nem volt még egy olyan év ami ennyit adott nekünk mint 2020, mert igenis hálásak lehetünk ennek az évnek bármennyire is volt nehéz és majd bele pusztultunk sokan. Mert rengeteget tanultunk, önmagunkról a sorsunkról , a társadalmunk törékenységéről a hatalom visszaéléséről, arról milyen is az embernek maradni, és hogy el kell csendesednünk, vissza kell vonulnunk ki-ki a maga kis csigaházába bújjon vissza és vessen csak számot, gondolja át eddigi rohanó életének értelmét vagy épp értelmetlenségét mert tudjuk jól hogy az út számít és nem a cél... nem a célba érés pillanatában leszünk boldogok hanem utunk során. Igenis köszönjük meg ennek a nehéz időszaknak hogy velünk volt mert ezáltal fejlődhetünk és emelkedhetünk , a traumák a fájdalmak megélése fontos és hasznos számunkra, ezt el kell fogadnunk. De ez az időszak sem fog örökké tartani, mert örökké nem eshet ahogy a mondás is tartja. Már látjuk az év végét, persze az évvel nem fog megszűnni ez az időszak csak csendesedni mert megyünk a fény felé... a legsötétebb éjszakát követi majd az egyre rövidülő sötétség, a fény megszületése.

Hiszen itt az Advent, rég volt már ennyire vágyott advent... várjuk a felszabadulást, a fényt, a szeretet eljövetelét és kiteljesedését,  a békét a világunkra.
Az első gyertya a Hit gyertyája. Hit nélkül nem érdemes, legyen ez a hit bármiben, bárkiben, bármihez szóló ha hited van akár hívő akár ateista vagy nagy baj nem érhet, mert tudod a HIT átsegít minden nehézségen, mert van egy központi magod, ahonnan tudod hogy mindig van tovább és oda mindig visszatérhetsz erőt meríteni.

Akármilyen nehéz is lesz , legyünk hálásak ennek az évnek mert utat mutat önmagunk számára, és legyen HITÜNK mert elveszünk nélküle ebben a sok sárban ami lávaként hömpölyög és elsodor, eláraszt mindent amire már nincs szükségünk és nem szolgál minket.

Fürödj meg hitedben, áldást hozzon az advent! Csendesedj el! Böjtölj Karácsonyig! Ne feledd a fény felé tartunk akármennyire nehéz is ez az időszak.

Anya

 

Isten éltessen édesanyám! Vagy ja nem… isten elvitt téged édesanyám, vagy szóltak hogy ide lent vége és beteljesítetted földi küldetésed. Pedig ma lennél 60 éves… pedig megszületett a harmadik unokád, azt mondtad jössz majd babázni! És te főztél volna a gyermekágy alatt! Senki nem csinál olyan finom lángost és palacsintát mint te anyukám! Tudtam, hogy egyszer el kell engedni… de olyan hirtelen ért utol a halál. Épp csak életet adtam a fiamnak, a szülőszobán végig a te szavaid visszhangoztak a fülemben! „figyelj a légzésre, és tudni fogod, hogy mit kell csinálnod.” Hát tudtam anyukám, olyan gyorsan és pont úgy született meg Róbert, mint annak idején én születtem. Tudom, mert minden születésnapomkor kértem meséld el a születésem történetét. Imádtam hallgatni és mindig új részleteket véltem felfedezni a történetben. Te, aki életet adtál 5 gyereknek, te… te voltál a legjobb anyuka a világon! Imádtam a gyerekkorunkat hogy óriási szeretetben és összetartásban éltünk a kis házban , abban a pici két szobában, hogy mindenkinek megvolt a saját kis sarka, hogy este megmasszíroztad a lábunkat, ha kértük, hogy a legprofibb módon ápoltál minket ha betegek voltunk, nem csoda hisz gyermek és csecsemő ápolónő voltál, mert téged minden kisgyerek szeretett, a szomszédság összes gyereke folyton nálunk volt , és te szeretted ezt, mindenkit! El se hiszem még most,  se hogy múlt időben kell írjak mert már nem vagy. Legalábbis itt nem. Emlékek, ezek maradnak erősen bennem, és örökre őrzöm az anya illatot az odabújások pillanatát, amikor mondtam, hogy te vagy a legjobb anya a világon! És tudod, most az én lányom mondja ezt nekem, hozzám bújva. Viszlek magammal tovább anya! És igyekszem olyan jó anya lenni, mint te voltál nekünk. Te aki, este kalocsai és magyar mintás terítőket varrtál, én meg az akvárium pislákoló fényében és a lélegeztetőgép zúgásban válogattam a levágott kis cérna szálakat. Istenem hogy szeretettem játszani a cérna szálakkal, csak hogy melletted lehessek, míg varrsz. Olyan boldog voltam akkor! És te, aki felkeltél hozzám mikor a hajnali 4-es vonathoz készültem mert a kollégiumból kirúgtak, és volt erőd és teát főztél nekem és rántott szója szeletes szendvicset csomagoltál, vagy csak hajnalok hajnalán boltba mentél hogy finom reggelink legyen! Anya voltál! CSUPA CSUPA nagy betűs anya! Nekem a legjobb… mindig meghallgattál és mindig el is mondtam mindent, de ha nem mondtam, akkor is tudtad, mert csak rám néztél a nagy barna szemeiddel és láttam a tekintetedben, hogy TE úgyis tudod! Mert nálad nagyobb szíve senkinek nincs.

Kisfiam Édesanyám

Fogalmam sincs hogy kezdjek neki ennek az írásnak... 

 

Mindjárt szülök? Vagy mit lehet ilyenkor írni? 

Hogy fogalmazzam meg azt hogy hamarosan itt lesz Róbert, a kisfiam. Ahogy leírom majd elsírom magam, fiam, fiacskám, érlelgetem a szót, de közben valahogy mégse fogtam fel, de tudom akkora szeretéssel fogom és már most szeretem hogy ilyen nincs is, így csak egy anya tudja szeretni a fiát! 

Közben mérhetetlen elfojtás van bennem... mintha a szülés életet adást árnyékolná a halál fenyegető pólusa hogy ellensúlyozza itt nekem a boldogságom. A két véglet itt liheg a nyakamban. Édesanyám Október 8.-a óta kórházban az intenzíven fekszik, se nem beszél se nem mozog. A tudat is bénít ha csak rá gondolok hogy ott fekszik, teljesen kiszolgáltatva, ő a világ legerősebb anyukája! Az én anyukám, és nem tudok oda menni segíteni neki, a kezét megfogni és biztatni hogy minden rendben lesz! Nem... Látogatási tilalom van, és amúgy is kb én lennék az utolsó aki most bemehetne hozzá főleg így minden órás terhesen. Elviselhetetlen nyomást és fájdalmat érzek a mellkasomban amit mintha el kéne nyomnom mert nekem itt a pici fiam, aki arra vár hogy megérkezhessen a megfelelő pillanatban, közben én itt meggátolom őt ebben. Mert van olyan hogy megfelelő pillanat? Ilyenkor? Amikor anyám ott fekszik és a csövek lógnak itt ott, és infúzió csöpög.  

De persze van, gyere kisfiam mert a mama is nagyon várt, és készült hogy majd babázik veled, és végre itt az én terápiám, csak le kellett írnom és máris bőgök, izzad a lelkem de ez csak jó... 

Valahol mélyen tudom hogy minden rendben lesz , és nagyon erős édesanyám és fel fog állni ebből a nehéz helyzetből , hiszem hogy meg akar gyógyulni és még sok dolga van, látni akarja az unokáit, velük lenni és olvasni nekik, hozni a kinder tojást Alíznak és az olvasó szemüvegét hogy tudjon Anna Peti Gergőt olvasni neki, és elvinni a könyvtárba, és kötni is elkezdte azt a pulcsit.... ANYA nagyon szeretlek. 

Most jobb. Így leírva mindig egy kicsit könnyebb. 

gyere kicsi fiúnk , gyere amikor itt az ideje, várunk.

 

 

korona

Múlt hét csütörtökön végre újra Budapestre merészkedtem, jó volt találkozni a lányokkal!
De amit tapasztaltam vagyis éreztem az messze nem volt ennyire felemelő, kb úgy éreztem mintha nem is lett volna ez az egész koronavírus, minden ugyanúgy zajlik tovább, nem változott semmi. Nem éreztem azt a fenyegető, nyomasztó érzést hogy márpedig itt két hónapig megállt a bál. Ami erre egy picit emlékeztethet az a maszk, amit itt -ott még látni ( de azt is inkább csak a tömegközlekedésen és boltokban. )

Hogy mi is ezzel az alapvető problémám??? Hogy olyan átverésnek érzem az egészet...  meg álszent... eddig félelem volt és pánik és összeomló gazdaság, most meg ugyanonnan akarjuk tolni a szekeret ahol abba hagytuk 2-3 hónappal ezelőtt.... miért? Hogy aztán Ősszel ismét lelakatoljuk magunkat a kis életünkbe?! Nem azt állítom hogy ne éljünk... nem igenis tessék élvezni hogy nyár van és szabadnak lenni ( már ha nyáridő is megérkezne hozzá...) de lehet ezt felelősségteljesen is. Mert nagyon nagyon meg kéne tanulni vállalni a felelősséget azért ahogy élünk, amit teszünk a kis bolygóval, nem nem csak a politikusainknak mindenkinek egytől egyig elgondolkozni azon milyen felelősséggel tartozik... 

Most is mi történt... mindenki megijedt féltette a seggét... tette a nagy fogadalmait most meg kuka az egész, mert ugye vissza tért minden a kis kényelmes kerékvágásba ( nem nem tért vissza) és ugyanúgy lehet folytatni az ész nélkül vásárlást csak mert leárazás van a legtöbb helyen a plázák szinte utánad akarják dobni a rajtuk maradt cuccokat, és te persze bedőlsz mert úÚÚRisten ilyen olcsón nem jutsz hozzá... az ne érdekeljen hogy eddig is megvoltál anélkül a 21. flitteres trikó nélkül és sajnos a nagy átlag rohan a Pepcoba meg a mittudoménhova és tovább veszi a szemetet... amivel tovább károsítod a légkört, kizsákmányolsz , tonnára termeled a szemetet.... de egy hónapja még vígan posztoltál arról hogy JUJ DE JÓ Velencébe vissza tértek a delfinek, meg atyaég de tiszta lett a légkör...! Szóval felelősség... 

Csak ne folytatódna ott ahol abbamaradt. Csak lenne valami változás. Valami értelme.
Tanított e valamit ez az egész? Vagy akkor most ugyanaz fog folydogálni a szaros kis medrében mint eddig?

Kérdések ... mindig csak kérdések a válaszokat meg úgyis odafentről kapjuk. Csak ne túl későn.

monitor idő

A vissza jelzések mindig fontosak, nos tegnap érkezett egy számomra igazán fontos embertől, szóval ez segít hogy ne hagyjam hogy a lustaságom erőt vegyen rajtam és megint csak ígéretek maradjanak amiket ide írok nektek, hogy írni fogok. Szóval itt vagyok igyekszem megerőltetés nélkül teljesíteni amit ígérek. Bár mostanában semmihez nem füllik igazán a fogam... talán ez a sok lehetőség ijeszt meg hogy annyi mindent kezdhetnél az időddel...  de közben úgy érzem ki folynak a napok a kezem közül és nem történik semmi érdemleges. Jó ha egyedül lennék lehet másképp lenne bár szerintem akkor bekockulnék a gép elé sorozatokat nézni és filmeket.  De mivel Alízkával Ketten vagyunk ( Amíg Robi dolgozik)  mindig ki kell találnom valamit , mit csináljuk, igyekszem a képernyő időt minimalizálni de nagyon rákapott a kisasszony a Youtubra . Jó Jó... tudom csak 4 éves de úgy irányítja az egeret meg a gépet mintha mindig ezt csinálta volna... ide kattint oda kattint. Sokkal felkészültebbek és természetesebb ez nekik mint nekünk volt. Emlékszem mikor gyerekként megkaptuk az első számítógépünket, annyira menő és jó érzés volt! Büszke voltam rá rettentően, ráadásul egyből sík képernyős monitorral, pedig a suli infó termében akkor még csak a tanárnak volt ilyen. 2000-2003 lehetett , tudom hogy még alsós voltam és hogy a nővéremmel meg a bátyámmal sokat veszekedtünk mikor ki játszik a gépen, be kellett osztani az időt , és ha nem használtuk kikapcsolás után le kellett takarni egy nagy kék lepedővel amit apám külön erre a célra vett. (HOGY NE POROSODJON A GÉP! )  Ha hétvége volt már reggel a pizsamámban ( emlékszem szerettem azt a pizsit fehér alapon kék csíkok meg kockák voltak) ott ültem a gép előtt és nyomtam a simset. Órákat tudtam eltölteni anélkül hogy a valóságba lennék, gyártottam a családokat, aztán néha meghaltak illetve szabályosan leöltem őket, temetőket hoztam létre vagy valóság sohwkat imitáltam. ( akkortájt indultak itthon az első reality showk. ) 

Kissé elkalandoztam, szóval csak arra akartam kilyukadni hogy korlátozni akarom a játék/internet idejét, de közben tudom hogy mennyire be szippantja őt is ez a világ. Sőt a mai gyerekek már sokkal fiatalabb korukban átélik ezt a fajta képernyő függést mert a szülők észre se veszik... Annyira természetes hogy a gyerek nézni a bambuládát vagy bármit amivel egy kicsit lekötjük a figyelmét amíg elkészül a rántás vagy kinyújtom a tésztát, megsütöm azt a kenyeret. (Ha már egymillió pék országa lettünk és az élesztő az új luxus cikk.)

Engednem kell hogy kiélje ezt a részét... ( Most önmagamat is győzködöm) persze kontroll alatt tartva. 

Olvastam Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét, nekem sok hasznos és beépíthető tanáccsal szolgált ezzel és még sok mással kapcsolatban is. 

Na a kávém meg totál kihűlt. Egyébként nem is erről akartam írni... az esküvőről. De majd legközelebb addig hátha össze szedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat és a képek is megérkeznek végre.

Újra Írok

Sziasztok! 

újra itt.

Ma reggel azzal a vággyal és elképzeléssel ébredtem hogy újra írnom kell, sőt újra rendszeresen vezetnem kell a blogom. Lehet hogy a kialakult önkéntes karantén kellett ehhez , ez a nagy fokú elszigeteltség, vagy a bőség program amit épp csinálok. 
2018-ban úgy zártam soraim ami itt jönni fog azt nem teszi zsebre senki. Na tessék, megjött itt van! Nem pont erre gondoltam akkor, hogy is tudtam volna hiszen élte mindenki a saját kis kényelmes életét. 

Írok majd arról mi történt ebben a majdnem két évben, lesznek régi írások, talán könyvajánlók is. 

De most megiszom a kávém és befejezem a torta sütést meg még meditálnom is kell!

Ja igen... ma férjhez megyek. gondoltátok volna? mert én nem. azt hogy így... és pont most.
maszkos. szűk. meghitt. csak mi és a két tanú.  (nyugi majd írok erről is)

Vigyázzatok magatokra és egymásra!