Korán reggel érkezünk a reptérre, nagy az izgalom mindkettőnkben hiszen ketten utazunk Robika és Én repülővel , több mint 3 óra az út. Tündéri kisfiú a reptéren, tényleg nagyon jól viselkedik élvezi a mozgólépcsőzést a repülők látványát. Majd felszállunk a gépre, és a biztonsági övvel való bíbelődés is eléggé leköti. De aztán amikor megkezdjük a felszállást óriási hisztiben tör ki a fiatalember csapkod, rúgkapál , a szemüvegem is lerepül, a telefonom kinyomja a lábával. (szóval az időt se fogom tudni... a pin kód természetesen otthon) Miután felszállunk egy kedves vallásos zsidó bácsi cukorkával kínálja de Robika hozzá vágja, nem igazán akar megnyugodni, majd nagy nehezen cicin elalszik és 3 órán át a karomban tartva alszik egy nagyot. A nyakam nyújtogatva próbálom megállapítani merre járhatunk épp, a Földközi Tenger csillogása tűnik szembe, páratlan látvány ilyen magasságból és tudom hogy már nem lehetünk messze, csak sejtéseim vannak mert ugye a telefonom kikapcsolt a hiszti közben. Miután Robika felébred elviszem a mosódba pelenkát cserélni, a wc igencsak szűkös de megoldjuk valahogy viszont nekem is kéne cserélni betétet na itt konstatálom hogy jóval előbb kellett volna de ugye a körülmények meg a kezemben alvó gyerek erre nem igazán teremtettek lehetőséget, közben be mondják hogy 10 perc múlva elérjük Izrael légterét és foglaljunk helyet a mosdót már ne használjuk. Kikecmergünk és a leszállásnál jön az újabb hiszti. Majd leszállunk, eszméletlen jó idő, mi persze téli meleg kabátban, érzem hogy a hátamról csorog az izzadság ahogy táskával és a kezemben Robikával lekecmergek a repülőről. Buszra szállunk ami a reptérre be visz minket. Jönnek az ellenőrző pontok. Viszonylag könnyen megy minden , mindenki nagyon segítőkész és kedves, főleg hogy látják gyerekkel vagyok. Robika is vidáman köszönget mindenkinek: Salooom! Hello! Thank you! Teljesen természetesen használja az újonnan elsajátított szavakat. Amikor kérünk egy nagy csarnokba ahol a bőröndjeink vannak hirtelen megijedek : óóó itt rengeteg szalag van, honnan fogom tudni melyik a miénk???!! Aztán rájövök hogy ki van írva, oké keresd a rózsaszínt ( WizzAir) mondom magamnak, meg is találjuk már csak két csomag árválkodik a szalagon az egyik a mi bőröndünk. Oké ez meg van , de vajon hol lehet a babakocsink? Nézelődök körbe, már éppen egy információs pult felé tartunk Robikával ( aki szerencsére nem akar elszaladni, és über cukin jön mellettem amíg én vonszolom a bőröndöt. ) Amikor megpillantom hogy a sarokba babaülések és babakocsik vannak ledobva. Ah és itt a miénk is! Szuper! Robikát bele ültetem és kifelé tartunk. Itt már megkönnyebbülök hogy minden meg van, sikeresen itt vagyunk. A kijárat előcsarnokában Attila Kármen férje vár minket. Kimegy, húh jól esik elszívni egy cigit a hosszú út után és pólóra vetkőzni ebben a tavaszi időben, virágok, napfény, pálmafák. Éles váltás megérkezni ide az otthoni didergős Januárból. Attila rendelt nekünk egy taxit, azzal megyünk Petah Tikvába. Egy orosz taxisofőr visz minket, oroszul szól valami a rádióból. A kocsiból nézelődve pálmafákat, az út mentén kaktuszokat látok. Annyira szokatlan a szemnek, olyan mediterrán az egész. Narancs és citrom fák. Fürdik a szemem a látványban ide oda kapkodom a fejem hogy mit látok még! Aztán megérkezünk, Kármen a ház előtt vár minket! Jó újra látni , jó megérkezni és itt lenni. A lakás nagyon szép, Kármen főzött nekünk, eszünk ( itt még a paradicsom íze is más, olyan mint otthon a nyári, csak itt télen is kapod azt a plusz zamatot) és gyerekek is ismerkednek egymással. Este még megiszunk két pohár sört, beszélgetünk majd jól esik bezuhanni az ágyba és pihenni, hallgatni a felhallatszó ismeretlen zajokat, érezni a tavaszias meleget.
