A vissza jelzések mindig fontosak, nos tegnap érkezett egy számomra igazán fontos embertől, szóval ez segít hogy ne hagyjam hogy a lustaságom erőt vegyen rajtam és megint csak ígéretek maradjanak amiket ide írok nektek, hogy írni fogok. Szóval itt vagyok igyekszem megerőltetés nélkül teljesíteni amit ígérek. Bár mostanában semmihez nem füllik igazán a fogam... talán ez a sok lehetőség ijeszt meg hogy annyi mindent kezdhetnél az időddel... de közben úgy érzem ki folynak a napok a kezem közül és nem történik semmi érdemleges. Jó ha egyedül lennék lehet másképp lenne bár szerintem akkor bekockulnék a gép elé sorozatokat nézni és filmeket. De mivel Alízkával Ketten vagyunk ( Amíg Robi dolgozik) mindig ki kell találnom valamit , mit csináljuk, igyekszem a képernyő időt minimalizálni de nagyon rákapott a kisasszony a Youtubra . Jó Jó... tudom csak 4 éves de úgy irányítja az egeret meg a gépet mintha mindig ezt csinálta volna... ide kattint oda kattint. Sokkal felkészültebbek és természetesebb ez nekik mint nekünk volt. Emlékszem mikor gyerekként megkaptuk az első számítógépünket, annyira menő és jó érzés volt! Büszke voltam rá rettentően, ráadásul egyből sík képernyős monitorral, pedig a suli infó termében akkor még csak a tanárnak volt ilyen. 2000-2003 lehetett , tudom hogy még alsós voltam és hogy a nővéremmel meg a bátyámmal sokat veszekedtünk mikor ki játszik a gépen, be kellett osztani az időt , és ha nem használtuk kikapcsolás után le kellett takarni egy nagy kék lepedővel amit apám külön erre a célra vett. (HOGY NE POROSODJON A GÉP! ) Ha hétvége volt már reggel a pizsamámban ( emlékszem szerettem azt a pizsit fehér alapon kék csíkok meg kockák voltak) ott ültem a gép előtt és nyomtam a simset. Órákat tudtam eltölteni anélkül hogy a valóságba lennék, gyártottam a családokat, aztán néha meghaltak illetve szabályosan leöltem őket, temetőket hoztam létre vagy valóság sohwkat imitáltam. ( akkortájt indultak itthon az első reality showk. )
Kissé elkalandoztam, szóval csak arra akartam kilyukadni hogy korlátozni akarom a játék/internet idejét, de közben tudom hogy mennyire be szippantja őt is ez a világ. Sőt a mai gyerekek már sokkal fiatalabb korukban átélik ezt a fajta képernyő függést mert a szülők észre se veszik... Annyira természetes hogy a gyerek nézni a bambuládát vagy bármit amivel egy kicsit lekötjük a figyelmét amíg elkészül a rántás vagy kinyújtom a tésztát, megsütöm azt a kenyeret. (Ha már egymillió pék országa lettünk és az élesztő az új luxus cikk.)
Engednem kell hogy kiélje ezt a részét... ( Most önmagamat is győzködöm) persze kontroll alatt tartva.
Olvastam Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét, nekem sok hasznos és beépíthető tanáccsal szolgált ezzel és még sok mással kapcsolatban is.
Na a kávém meg totál kihűlt. Egyébként nem is erről akartam írni... az esküvőről. De majd legközelebb addig hátha össze szedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat és a képek is megérkeznek végre.
