tánc világnap

 

A tánc világnapja. Boldog táncot!
nem vagyok az a nagy világnapozós fajta, de erre azért felkaptam a fejem kicsit. Nagyon hiányzik a tánc az életemből. Imádtam amikor táncolhattam, még ha küzdöttem is vele sokszor, olyan szinten feszegette a határaimat, de annyira jó volt! Néha úgy vissza mennék az időben, és újra élném egy egy táncom, azokat a csoda pillanatokat amikor a lélek szárnyal. (hogy ez milyen elcsépelt mondat lett mára...)
Nagyon remélem fogok még táncolni így , sőt most itt meg is ígérem magamnak hogy FOGOK! De most még... plusz 20kg és kismama hálóing és végetnemérő szoptatások... altatások.
De el kezdem, mert ha szeretek valamit csinálnom kell! Fejlődni. Most megrekedtem egy kicsit úgy érzem, meg aztán ez az intenzív időszak elszívta a tartalék erőket, de már éledezek hamvaimból. Amint el tudok jutni megyek és táncolok... akárhol, egy kietlen mezőn, egy zsúfolt szórakozóhelyen, színpadon fekete függönyök között, bárhol. Nagyon kell már nekem a zenére elbódulás és szelepkiengedés. A tánc az egyetlen igaz eszközöm erre. Ja a képen én vagyok kb 10 évvel ezelőtt. 10 év... belegondolni is furcsa, mennyi mindent tudott a testem és mennyire másképp bántam vele... nem kíméltem, csapódott, ütődött és szolgált, tette amit megbírt tenni. Most... hát most szegény annyi mindenen átment hogy egy kicsit fáradt, fáj itt-ott, élesztgetni kell, keresni a tónust a testen, izmokat megtalálni... jó fél évvel a szülés után mit várok?! de azért tennem is kell... magától nem fog csak úgy varázsütésre vissza állni az alapállapot. Bár egyszer már sikerült. Na jóóó jól elkanyarodtam a témától. szóval tánc.... TÁNC

- Táncolni szeretnék a fiammal. Lassúzni! az esküvőjén, vagy Alíz esküvőjén, mind 1 csak lassúzzon velem végre valaki! Robi sajnos nem szeret táncolni, nem az a táncikálós típus, ezért egy kicsit elnyomom magamban ezt a táncolós énem, pedig szeretném jobban kiengedni, de az meg milyen már ha mással? táncolni csak szenvedéllyel, átéléssel tudok, szoktam szóval az meg annyira személyes, nem tudom akárkinek oda adni hogy na gyere táncolj velem! 

-Táncolni esőben!
-Táncolni közönség előtt, színpadon! (csak még egyszer)

táncolni és ünnepelni az életet.

 

erre vágyom.

koronánk

Minket is utolért és fogva tart a rettegett KÓR.
Igen tudom túlzó és drámai ez a mondat, de hogy is írjam le? Koronásak vagyunk. Covidos család. Szoptató anya covid története. Igen egyik se az én számból való, érzem... mint valami béna újságcím ami a szenzáció hajhászásra hívatott. 

Szóval ahogy egy az egész kezdődött... azt hogy kitől hogyan kaptuk el, nem vissza követhető lehetséges feltételezéseim persze vannak: 

- Vagy a Heim Pálban amikor vese Uh-n voltunk Robcsikával. (előttünk covidost vizsgáltak bent , szóval simán lehet.)
- Vagy anyóstól aki előtte lévő napokban ízlés szaglás elvesztésre panaszkodott bár neki negatív lett mind a gyors teszt mind a pcr teszt eredménye.
- Vagy igazából bárhonnan ahol megfordultunk az utóbbi időben, (ami dm,bolt... és kb ennyi...) és még Robi is haza hozhatta a munkahelyéről.

Tehát hiába vagyunk itthon a minimális kimozdulásaink alkalmával bőven akad alkalom rá hogy kapcsolatba kerüljünk a vírussal.

1. nap : Március 18.-án reggel még teljesen jól voltam, a szokásos esti szoptatós maraton utáni fáradtságot leszámítva, aztán hirtelen egyik pillanatról a másikra elkezdett rázni a hideg, és éreztem hogy ebből láz lesz! Lett is 38,4 és brutál erős fejfájás. Igyekeztem mindkét gyereket időben letenni aludni hogy én is ágynak essek végre, Robi este 10-ig dolgozott aznap. Szóval két takaró és reszketés, lázálmok, forróság, Robcsika közben kelt többször is szóval lázasan is szoptattam. (mert lehet lázasan szoptatni) a végén mondjuk már nagyon fájt a mellem mert közben be is gyulladt egy kelléstől. 

2.nap : Szédülések, hidegrázás, fáradtság. Fájó jobb mell.
3.nap: Étvágytalanság ( az alap tünetek mellé még, a mell javul.)
4. nap :Reggel még érzek illatokat, ízeket. (ezt onnan tudom hogy mindig a kis illóolajaimmal kezdek, párologtatás.) De estére hiába szeretném érezni a párnára cseppentet levendula illatát nincs illat, és ekkor rájövök már ízek is csak tompán.
5. nap  Se illatok, se szagok, se ízek! Fura ez...  kikapcsolja a rendszer ezeket az érzékeidet, nem is gondoltam hogy ennyire hiányozni fog az íz érzékelés. A reggeli kávé íze, az ételek ízei... ízek nélkül enni annyira élvezhetetlen. Egyszerűen nem is akarok enni, mert nincs meg az élvezeti értéke ízek nélkül, s persze nincs is étvágyam. Illatok, szagok... borzasztó hogy hiába szagolok bele a kisbabám nyakába nincs itt az a szuszogó baba illat az orromba, de még azt se tudom megállapítani hogy kakilt e a drága. Szóval nagyon nagyon kéne vissza az orrom is! Ezen a ponton már hívtam a háziorvosom, csak nem ártana egy teszt... jönnek is majd tesztelni mivel 2 gyerekkel friss jogsival esélytelen hogy én Csepelre bemenjek.
6. nap: Enyhe kis hasmenés nálam. Robcsikánál reggel 38,1 láz, tanakodok hogy adjak e neki kúpot (még nem kapott soha) aztán meggyőztem magam hogy oké inkább mielőtt felmegy és csillapíthatatlan láza lesz. De félek, bakker elkapta tőlem. Ma jön a teszt autó 3-4 között valamikor, előtte 3 órával ne egyek, oké fél 12-kor megebédelek, aztán se folyadék se kaja. Robcsika hőemelkedés, piros a bőre is az ekcémás tünetektől, közben Robi hazaér a munkahelyéről és el is küldöm a Heim Pálba váltsuk ki a bőrgyógyász által írt krémeket mert nem igazán javul a bőre. De közben oda is kell telefonálnom mert a lába szederjes, lilás színűre vállt, ami elég rémisztő s a kis keze is, ez meg lehet ugye oxigén hiány is akár, vagy a láztól, szóval elérem a kezelőorvosunk s ő mondja azonnal menjünk be vele! oké... de közben Robi pont ott van, számon is kérik szegényt hogy hol a baba? hol van a Robika? Haza ér, addig én teljes sokkos pánikba ezt azt bepakolok a táskába ha bent tartanának, de nincs agyam.

Végül bent tartanak. A legrosszabb hogy branült kell tenni neki egy ilyen picinél még alíg akad véna.. nem látszik semmi. Elviszik ... ( azért nem mehettem vele mert a Belgyógyászati osztályra kerültünk ahol vannak nem covidos betegek is, a covid osztályon telt ház volt. ) szóval hallom a sírását, nézek a kis ablakon át ki a folyósora és szörnyű.... ahogy ordít és én bezárva a kis szobába , és nem mehetek ki hogy Kicsi Kincsem semmi baj itt van anya...  

Majd kis idő múlva vissza hozzák, szegény kis megkínzott babámat, majd lázas éjszaka veszi kezdetét, fel le járkálás a kis szobánkban. Közben én kérek enni valamit mert dél óta nem ettem (pcr teszt miatt ugye) és lassan 8 óra... nem mintha lenne étvágyam csak aggódok hogy a tejemmel mi lesz? így is alíg van már, a betegség miatt eléggé lecsökkent a mennyisége. Az se segít hogy itt bent az a "szokás" 3 óránként etessem, és mérjem is. (ugye ez fontos a nyomon követés miatt, van e elég tej, kell e az az infúzió )
Na ez az amit nem vagyok hajlandó betartani, egy igény szerint etettet csecsemőnél ezt NEM! Főleg hogy nyűgös lázas... vágyik az anyamellre, a közelségre, még ha csak kettőt szív rajta akkor is! És a nagy evéseknél meg örülök hogy bealszik a karomban, nincs szívem még a mérlegre cipelni és méricskélni.
Közben érkezik egy szobatárs illetve ugye kettő. Anyuka és 2 hónapos babája, náluk is covid, ott hasmenés a tünet. Elég eltérő lefolyású a covid a piciknél.

A második napunk bent valamivel békésebben telt, bár még mindig nyúzott a fiam. A labor eredményei jók lettek, a bőre is kezd szép lenni, szóval ha ma este nem lázas holnap mehetünk haza. Szintén egy nehéz éjszaka következik, sok kis sírás, hol Robika hol a szobatársa, de már nem lázas!

Másnap reggel, mehetünk is haza!!
Ilyenkor imádok haza érni, bebújni az ágyikóba, kényelmesen elférni.

Nem is tudom... hanyadik napnál járunk?
8. vagy 9. napon Alíz is tüneteket mutat.... levert és láza van, de egész hamar átmegy rajta másnap már semmi tünete nincs. Ahogy Robinak is csak a fertőzés legelején egy két napig volt mellkas fájdalma és fáradtság.

Miután a gyerekek jól vannak, én még gyengélkedek pár napot, sokat fekszem ,(fáj a mellkasom is, köhögés is van... ez a kis köhögés mondjuk mai napig elkísér, minimálisan) de összességében már jól vagyunk. A levertséget leszámítva szerettem ezt a 10 napot amikor együtt voltunk négyen! Reggeli nyugodtan, kertészkedés délelőtt és heverészés, ha fáradt voltam olvasgattam amíg Robcsika nagyokat aludt a levegőn. (tegnap be is fejeztem Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad című regényét, szóval jöhet a nápolyi regények 4. része.)
Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagyunk hogy a két nagynéném , anyukám drága nővérei főztek ránk a karantén alatt, ez óriási segítség volt, mert mondjuk a csökkent kapacitásommal képtelen lettem volna. A finom meleg ételnek párja sincs! (iszonyat jól esett a gondoskodásuk.)  Hálás is vagyok érte nagyon! És persze anyósom is bevásárolt, bármit kértünk vagy hiányzott itthonról, ment és hozta! De Alíz ovistársainak az anyukái (többen is) felajánlották hogy bármi segítség kell szóljak nyugodtan! Sőt még a Mommynity csoportból is kaptunk volna segítséget, amíg a kórházban voltunk. ( de unokatesóm hozott be nekem kaját,innivalót)  Szóval így nagyon hálás vagyok és nem is tudom ezt jól szavakba önteni, de jó érzés tudni, hogy ilyen csapat, támogató közeg van mögöttem ha baj van, ez a megtartó erő, az hogy érdeklődtek sokan hogy vagyunk?! Az érzés hogy számítunk és szeretnek, nagyon jól esett. Tényleg nem gondoltam volna hogy ennyi támaszom van, lesz magam körül ha baj van!  Jó érzés volt ezt megélni.

2020

 2020

 

Úgy érzem ez az év megérdemli, sőt tartozom neki annyival hogy év összegzőt írjak róla, igen tartozom mert soha ennyi tanítást még nem kaptam egy év alatt mint idén. Szóval köszi a sok arcon csapást, fájdalmat, örömöt, tapasztalást temérdek érzést amit kaptam tőled 2020. 

 

Kezdjük szép sorban!

Január: A kapcsolatunk Robival válságban , romokban. Egyre inkább elsodródunk egymás mellől és ez mindkettőnk hibája... ! De eljutunk oda hogy itt már tenni kell valamit, hiszen szeretjük egymást ezt tudjuk, akármi is volt törés a kapcsolatunkban mindig meg tudtuk beszélni, és tudom hogy ez igaz szerelem , pont ezért , ezért ilyen nehéz néha, és ezért kell küzdeni érte. Mert szeretem. És lassan 8 év után is tud zavarba hozni és úgy nézünk egymás szemébe mint amikor először találkoztunk. Szóval elmegyünk párkapcsolati tanácsadóhoz. Terápiára? nevezzük így! Nagyon jó hogy egy külső személy irányítja a beszélgetést, ez segít... rá jövünk nem is akkora a baj, és sikerül ismét megtalálni azt a tűzet, egyrészt önmagunkban másrészt a másikban. Kibékülünk. ( Kibékülésünk gyümölcse Robika, akit ekkor még nem sejtünk és elég hamar, gyorsan érkezni akar közénk. )

Felmondok a Bagolyban, érzem hogy sok ez nekem... és nem is tesz jót a munka a kocsmában, csak színjátszásra, és a kadás munkára akarok koncentrálni.

Február: Elveszítjük Robi nagymamáját, " pesti nagyi" itt hagy minket. Elkezdődik a korona mizéria... itt még nem is vesszük igazán komolyan a történéseket, talán a hónap vége felé már igen.

Ezerrel mennek a TIE foglalkozások, élvezem hogy végre az a munkám amit imádok csinálni és még pénzt is kapok érte. És a Kadások színjátszókkal is gőzerővel készítjük az előadást. Valami beérett és pörög ezerrel az életem. 

Álmodok. Álmodom hogy szülök... furcsa és nagyon valóságos álom, másnap tesztet veszek, negatív, de mégse hagy nyugodni az érzés, és a cigivel is kezdek leállni olyan ösztönös módon. A második teszt pozitív. Orvos keresés, aggódás... megmarad nem marad? Mi lesz most?

Március: Megnyugszunk, és a kisfiam marad, szívhang is van és minden rendben. ( Ezt azért tartom fontosnak így leírni mert veszítettünk már el kisbabát, az első gyermekünket 9 hetesen. )

Hosszú hétvége a színjátszókkal, mély víz! Gábor nélkül viszem a csapatot majdnem egy teljes napig, próbálunk, előadást rakunk össze, élvezem és kiteljesedek az új szereptől, inspirál és boldog vagyok!

Bejelentik a kijárási korlátozást, minden elmarad, minden bezár, minden meghal egy kicsit, csak a természet ébred, éled fel éppen téli álmából, egy háborítatlan békés, nyugodt tavasz köszönt ránk, a bezártság elnyomásával tele pakolva. Az ode is elmarad... tehát az előadás amit rendeztünk nem kerül bemutatásra, ez hatalmas nagy szívfájdalom számomra, hiszen majdnem fél éven át készültünk rá, próbáltunk , időt, energiát fektettünk bele. A játszókat is végtelenül sajnálom, hisz a végére annyira szépen összeállt a csapat az előadás. Vérzik a szívem... szerettem volna ha van premier ha az első ilyen jellegű "munkám" bemutatásra kerül.

A ház, és a cukrászda elárverezése miatt, és annak megmentése érdekében felvesszük a babaváró hitelt, ehhez persze össze kell házasodnunk, mert csak házastársak vehetik fel.

Szóvaaal: Összeházasodunk. Nem épp így terveztem az esküvőnket... amikor annyiszor lejátszottam a fejemben hogy milyen ruhában és hol és hogyan fog apukám az oltárhoz kísérni és hogy Alíz milyen édesen fog lépkedni előttem és közben valamilyen szirmokat hajigál majd. Ja... igen tudom egy filmes , csöpögős maszlagot képzeltem el...  BULLSHIT.

Azért persze örülök, félre értés ne essék. A fehér ruhám is megvan, és a mosoly a szememben, a különleges mivolta a nagy napnak vitathatatlan, megérne egy bejegyzést ez is!

Április: Na hirtelen nem is tudom mi történt áprilisban?! Hiszen annyira mozgalmas márciuson vagyunk túl, szerintem az áprilist el vegetáltunk valahogy... Karantén van! Sokat játszunk Alízzal, karácsonyi gipszeket festünk.... ( és milyen jól jöttek karácsonykor azok az áprilisban kifestett díszek... Jó hát előre dolgoztunk na!)
 

Megnéztem az áprilisi képeket... szóval: Sokat ugróiskoláztunk, voltunk Hatvanba, kertészkedtünk, pacsáltunk, húsvétoztunk, tojást festettünk, túráztunk a strázsa dombon/hegyen.

szóval azért ez az el vegetáltunk valahogy mégse igaz így....

Május: Sokat megyünk haza Szabadszállásra, Házat rendezünk át, kifestjük a belső szobát, illetve rosszul fogalmazok kifestettjük. A saját kézügyességünkben nem annyira bízunk és várandósan nem biztos hogy a legjobb ötlet nekiállni házat festeni.
Ja és végre új ágyat veszünk. Ami gyönyörű és kényelmes. Álmaim, vágyaim ágya! IMÁDOM. 

Kirándulunk Kaposváron, és környékén! 

Június: Eper lekvárt főzök be. (Hirtelen ez volt az első ami beugrott...)

szépen nő a baba a pocakban, ezáltal a pocak is! Boldog időszak! A vírus is csillapodni látszik.

Az első strandolások a nomádon.
Jégkrém készítések, bográcsozások, grillezések.

Ja igen... meggy lekvárt is főzök be.

(Brutál termékenyek voltak a fáink idén.)

MEGVAN A JOGSIMMMM!!! És készhez kapom!

Alíz első fradi meccse!

Július: Alíz elkészíti élete első rántottáját, (minimális segítséggel) büszke anya vagyok. 

Izgalmas, eseménydús nyaralás Fonyódon a testvérekkel, unokatestvérekkel együtt.
Badacsonyt mászunk és fröccs túrázunk. (igen mindezt 6 hónapos terhesen).
Alízka fém tüskébe lép, megjárjuk az ügyeletet, kiborulás... aztán kiderül semmi komoly.

Kirándulás Gödre, Lacikához a legidősebb bátyámhoz. Duna part, együtt a család, olyan jó minden!!!

Aztán Veráék (sógornőm) jön a gyerekekkel hozzánk. Nem unatkozunk. A gyerekek élvezik a nyarat, medence, játék minden. Én épp bent izzadva a 40 fokban sütöm a halomnyi palacsintát nekik, amikor egyszer csak hallom hogy Alíz ordít, eldobva minden rohanok ki, az unokanővére hozza a karjában hirtelen pánik, sokk, ISMÉT (mintha ez a hónap nem lenne elég mozgalmas enélkül is.)
A karját fájlalja. Meg is dagad/duzzad neki.
Ja igen lesett a faházból... (ami elég magas.) Vízes papucs... a lába ki/le csúszott és leesett.
Irány a Heim Pál... 

Bent tartanak minket, megfigyelés miatt. Kettőt alszunk bent. Nem könnyű... nagyon nem főleg így várandósan, pici ágyon ketten kuporogva, ordító gyereksírásokat hallva, szembesülni a sok fájdalommal, szenvedéssel amit bent látunk.
Alíz gipszet kap, majd rögzítő kötés pár hétig. A legnehezebb talán hogy nem érheti víz... ugye a nyár kellős közepén ez elég nagy érvágás volt. 

Augusztus: Igyekszünk kiélvezni a nyár utolsó hónapját, és a terhesség végét. Szóval egy két buli belefért. Bérczesis Park koncert, nagyon jó töltődés volt. Azóta nem is voltam koncerten szóval jól beosztom most az ott tapasztalt, átélt töltetet. Volt gyerek koncert Alíznak a Kobuciban, barátokkal társasozás, közös családi eszem iszom 20.-án, kecskeméti romantikus nap Robival, Őrült nők ketrece Hannával. Szóval az augusztus az ilyen töltés hónap volt, mert ugye sejteni lehetett hogy Szeptemberben újra kezdetét veszi a korona mizéria és ami vele jár... és ugye akkor még senki nem sejtette milyen nehézségekkel kell majd megküzdenünk. 

Szeptember: Újra ovi, Alíz elkezd balettre járni, a fülét is kilyukasztjuk mert ő már nagylány, jár a fülbevaló! ( meg mert bátor és szeretné, ez az ő döntése volt, az ő teste ő dönt! )
Az első balett fellépése is megvolt, ez egy csodás hétvége volt anyával! Annyira hálás vagyok hogy szeptember végén volt egy ilyen közös csoda hétvégénk együtt, Alíz fellépése utána szüreti mulatság másnap templom. Anyukám olyan boldog volt. Akkor láttam utoljára így.

Október : Jött a lesújtó hír hogy anya rosszul lett, elpattant egy ér a fejében és kórházban került, műtötték. Itt kezdek összetörni. Egyébként is nehéz érzelmileg... bármikor születhet Robika, de anya kórházban... erről írtam már korábban. A halál és az élet határán szédelgek tele félelmekkel, reménykedéssel. Aztán Október 28-án úgy dönt a fiam ideje megszületni. ( Erről a szülésről talán írok egy külön bejegyzést mert megérdemli ! )

November: November 5.-én Imre névnapon jön a szörnyű hír hogy anya nincs...  Fekszünk az ágyba reggel van mind a négyen bekuckózva Alíz Robikát babusgatja épp, egy szörnyű nehéz éjjelen túl, egész este alig aludtam, csurom víz voltam 2x átöltöztem, hol a hideg rázott hol forróság öntött el, ekkor még nem tudtam de anya már nem volt... mintha csak a szervezetem érezte volna. Hiszen olyan mélyen voltunk össze kötve. Robit hívta Imi, ahogy az arca és a hangszíne megváltozott már tudtam hogy itt a hír amit sejtettem hogy jön de nem akartam elhinni hogy valóban megtörténik. Lefagytam... kirohantam az udvar közepére a hidegbe és nem észleltem semmit magam körül, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól vagy lerogytam volna a deres fűbe, de nem tettem, valami furcsa erő tartást parancsolt belém és rám szólt hogy most nem omolhatsz össze Emília! Akármennyire is fáj, te itt most nem fogsz magadba zuhanni mert anya vagy!!!! ANYA! és ott vár bent a 1 hetes pici babád, akinek te vagy az ÉLET! Szóval összekaptam magam, már amennyire az ember képes erre ilyenkor, bár még ekkor nem tudatosult mit jelent az hogy anya meghalt, egyszerűen nem fogadta be az agyam az információt, elutasította.  És most március elején (igen kicsit megcsúsztam az éves írásommal, de most értek be a gondolatok és időm is most lett rá.) szóval igen most márciusban kezdem csak igazán érezni mi is az hogy NINCS többé az én anyukám... hogy nem jön... és irtózatos a hiánya, ma végig hallgattam a számait és bőgtem... de nehéz ez a gyász munka... főleg ha az embernek gyerekei vannak és mondjuk az egyik inimini, mert előttünk sírni nem akarok, tudom hogy nem gyengeség de mégse. Na ez hosszú lett, jól bele kavartam a jelent. De nem csak ez történt novemberben, hogy valami vidámat is írjak Robi 30 éves lett! Szolidan de megünnepeltük.

December: Egy olyan karácsonyom volt mint még soha... valahogy egészen nehéznek és rendkívül szépnek éltem meg. Egyrészt mert anya nélkül ez volt az első, és nagyon éreztük a hiányát, és kicsit furcsa is volt mert már karácsony előtti héten karácsonyoztunk egyet apával, hogy együtt legyünk, mert ő karácsony napján dolgozott, aztán rá egy hétre még egyszer eljött a karácsony és újra együtt lehettünk! A szilveszter a legnagyobb nyugalomban telt, együtt voltunk mi a kis család, s ez így tökéletes volt, semmi felhajtás! Én egyébként nem rajongok a szilveszteri bulikért... valahogy nem érzem magamban azt hogy az év utolsó napját meg kéne tolni és akkor ereszd el a hajam... valahogy nekem a január 1. fontosabb, fontosabb hogy az a nap rendben legyen lelkileg és mindenhogyan , hogy utána az egész év jobban sikerüljön mint az előző. 

Szóval Reméljük jól fog sikerülni. 2021... S mire az év értékelőm végére érek már el is telt az évből majdnem három hónap... na ha ilyen tempóval haladok azt veszem majd észre hogy vége az évnek. Nem igyekszem majd írni... ha kérnek én írok, szívesen , bármit, bármiről. Csak kérjetek és megadatik!

+ egy pár kép az elmúlt évből.