Január 28: Itt maradtunk Petah Tikván a tegnapi hosszú napot kipihenni, és mert sábát van ugye. Robikával lementünk ketten felfedezni a környéket, és persze levegőhöz térhez engedni a vendéglátóinkat is. Lizit, Kármen kislányát is hagyni egy kicsit az otthon biztonságában anélkül hogy Robika felforgatná azt, mert hát ennyi idős gyerekekkel nem olyan egyszerű ez, amikor az enyém / tiéd mit engedhetek meg magamnak fogalma még nincs teljesen kialakulva. Ez persze okozott némi feszültséget Kármen és köztem de örülök neki hogy meg tudtuk beszélni ezt a problémát és a barátságunk van olyan erős hogy ezen túl tudtunk jutni.
Robikával elsétálunk egy közeli parkba ahol egy játszótér is van, vígan szotyizunk a napsütésben és nézzük a narancsot a fákon (ez még mindig olyan szokatlan az én almákhoz szokott szememnek). A játszótéren 6 fekete kisgyerek játszott, két család gyermekei a szülők a padokon beszélgettek, emlékszem Robika megszeppenve állt ott, nem igazán kezdett el játszani, csak állt és valahogy érezte azt hogy ő itt most más... talán kívülálló. Kultúrsokk a javából, a nyelvüket se értjük, zavarban van érzem rajta. Próbálom oldani, ő meg próbálna kommunikálni de látja hogy hiába beszél ő magyarul nem igazán érti a másik kisfiú mit is akar ő.
Majd a játszótéri kaland után tovább sétálunk és a foci pálya mellett a sábát ellenére találunk egy kis kocsma/bolt féle helyet ami nyitva van. Itt veszek egy colát és megpihenünk kicsit, egy Nigériai férfival kezdek beszélgetni már amennyit tudok, lévén iskolai szinten sose tanultam angolul nehezen értjük meg egymást de egész jól jönnek a szavak, Robika kap egy Glidát (fagyi) a bácsitól. Rendszeresen németnek néznek minket. ( mondjuk a kisfiam szőke hajára és kék szemére nézve lehet én is ezt gondolnám magunkról.) De ismerik Magyarországot és áradozva mesélnek nekem arról Budapest mennyire gyönyörű város.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése