Utólag megfejtem jeleiket, és transzparensként állnak előttem.
Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak.
Á, dehogy változnak. Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt.
Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.
A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással.
Esküszöm, nem értem magunkat.
Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez. Lassan jobban értem a férfiakat, mint a nőket.
(Tisza Kata - Pesti kínálat)
[ Tisza Katát olvasni nagyszerű dolog... igazán lényeges dolgokra jön rá az ember... másodszorra olvasom ki a Pesti kínálatot... és oda vagyok érte még mindig... akkor más miatt olvastam és most? most azonosulok vele (SZINTE) be bombázok majd még ide pár Tisza Kata szöszenetet... remélem nem bánjátok ha meg igen akkor bánjátok csak... én nem fogom már... tőbbé már nem : D ]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése